Index Vakbarát Hírportál

A Legfőbb Ügyészség válaszolt egy égető kérdésre a Pegasus-ügyben

2021. augusztus 10., kedd 16:32

A parlament honlapján az írásbeli kérdésekre benyújtott válaszok között olvasható Polt Péter levele, amelyben a DK-s Vadai Ágnes kérdésére válaszolt.

A Pegasus kémprogram körüli botrány kirobbanásakor intézett kérdést Vadai Ágnes a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, a pénzügyminiszterhez, a honvédelmi miniszterhez, a külgazdasági és külügyminiszterhez, illetve a Legfőbb Ügyészhez. Valamennyi esetben ugyanazt a kérdést tette fel:

„Az Ön felügyelete alá tartozó szervnél alkalmazták-e a Pegasus kémprogramot?”

A válaszok augusztus 9-én kerültek fel a parlamenti honlapra, és elolvashatók a "Heti összesítés az írásbeli kérdésekre adott válaszokról" mappa alatt. A Miniszterelnökség és a három megkérdezett tárca lakonikus válasza nagyjából ugyanaz, mint amit a pénzügyminisztérium nevében a tárca államtitkára, Tállai András írt. Eszerint:

Magyarország demokratikus jogállam, minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el.

Viszont hosszabban kifejtve küldte el válaszát Polt Péter. Leírja Vadai Ágnes fentebbi kérdésére, hogy a leplezett eszközöket a feljogosított szervek milyen jogszabályok alapján használhatják és mikor. Mi vonatkozik az ügyészségre és a nemzetbiztonsági szolgálatokra, illetve a leplezett eszközök alkalmazásának engedélyezésére. Végül azt írja, hogy 

Az ügyészség Pegasus szoftvert nem vásárolt, azt az ügyészség szervezeti egységei nem használták.

A júliusban robbant Pegasus ügy lényege, hogy – nagy valószínűséggel – a kémszoftverrel magyar újságírókat  és közéleti személyiségeket figyeltek meg.  A kémprogrammal távolról, észrevétlenül lehet behatolni a kiválasztott iPhone-okba vagy Androidon futó eszközökbe egy olyan kiskapun keresztül, amelyről a gyártók és a mobiltelefonok szoftvereinek a fejlesztői sem tudnak. Több mint 300 magyarországi célszemélyről írt a Direkt36, akiket megfigyelhettek. Szerepel közöttük 

 (Borítókép: JACK GUEZ / AFP)

Rovatok