Index Vakbarát Hírportál

Mindennél keményebb, ökölcsapás a lóra, maffiavezérek tűsarkúban, víziboci a medencében

2021. augusztus 14., szombat 21:09

Körülbelül egy hete azon tanakodik a fél világ, hogy miért ütötte meg ököllel a német öttusázó lány edzője azt a szegény állatot Tokióban. Az Index szakértői választ kért és kapott. És még csak nem is ez volt a meglepőbb sztorink ezen a forró szombaton.

Czink György lovasedző az ország legjobbjainak egyike, kérésünkre készséggel kommentálta az elhíresült olimpiai incidenst. Az Örs vezér tér legendásan silány közbiztonsága ügyében pedig a BKK jutatott el közleményt az Indexhez, amelyet itt olvashat el. 

Kiderült az is, hogy erre a hónapra már nemigen lehet időpontot foglalni Budapesten a harmadik oltásra, pedig talán még negyedik is kellene. 

Olvasóink mindeközben szavaztak. Kiderült, hogy meggyőző többségük rendkívül unja már a kánikulát. Ami nem is csoda, hiszen olykor még a tehénnek is kedve szottyan megmártózni a családi medencében ebben a cudar fülledtségben. A budapesti Angyalföldön pedig választásunk sem volt ma: bokáig ért a víz, akár igényeltük, akár nem.    

Mindez kemény, de korántsem annyira, mint az új anyag, amelyet egy nemzetközi kutatócsoport alkotott, és amely a manapság használatos golyóálló üvegnél vagy százszor erősebb.  A korszakos találmány egyébként első ránézésre leginkább pont az üvegre emlékeztet. 

Foglalkoztunk még a női maffiafőnökök és a tökéletes húspogácsák titkával, valamint a bolygó banántermésének lehetséges sorsával is. Társkiadványaink sem voltak restek. Hol felkavaró, hol szórakoztató anyagaikból kiderült például, hogy:

Rovatok