Index Vakbarát Hírportál

A Rajk szakkollégium volt igazgatója is csatlakozott a Momentum elnökségéhez

2021. augusztus 15., vasárnap 20:51

A Momentum küldöttgyűlése új elnökségi tagot választott, miután Körömi Attila néhány hete lemondott tisztségéről – tájékoztatta szerkesztőségünket a párt. A héttagú elnökség Ilyés Mártonnal egészült ki.

Ilyés Márton 42 éves közgazdász, korábban a Hírközlési Hatóságnál és a Főpolgármesteri Hivatalnál is dolgozott. A Rajk Szakkollégium volt igazgatója, jelenleg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

A 2018-as országgyűlési választások előtt a Momentum egyik elnökségi tanácsadója volt, jelenleg a párt gazdaságpolitikusa. Elnökségi tagként célja a Momentum kormányzóképességének erősítése és a párt felkészítése a parlamenti munkára.

A párt elnökségét tavaly nyáron választották meg. Fekete-Győr András elnök mellett helyet kapott benne Borbélyné Bárdi Zsuzsanna VII. kerületi alpolgármester, Hajnal Miklós XII. kerületi önkormányzati képviselő, Mándi László, a párt debreceni elnöke és önkormányzati képviselője, Orosz Anna XI. kerületi alpolgármester, valamint Tóth Endre XXII. kerületi elnök és önkormányzati képviselő.

Rovatok