Index Vakbarát Hírportál

Nagy Feró az Indexnek: A kötcsei pikniken helyreigazítottam pár tüntetőt

2021. szeptember 5., vasárnap 11:44

A Kossuth-díjas énekes is tiszteletét tette a tegnapi rendezvényen, ahol a miniszterelnök beszédét nem, de a külügyminiszter és az igazságügyi miniszter beszédét végighallgatta. „Mindketten fantasztikus politikusok, Varga Judit pedig ráadásul szép is, bár Szijjártó Péter se csúnya” – kommentálta lapunknak az eseményeket Nagy Feró.

Mint arról az Index is beszámolt, tegnap huszadik alkalommal rendezték meg a kötcsei találkozót, melynek mottója ezúttal a Rákóczi-szabadságharc zászlóira hímzett latin jelmondat lett: Cum Deo pro Patria et Libertate, aminek jelentése: Istennel a hazáért és a szabadságért.

A találkozót a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) szervezte, az eseményre hivatalos volt többek közt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, a Ferencváros elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, Nagy Feró Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, dalszövegíró, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója.

A rendezvényről ma reggel Orbán Viktor egy rövid összefoglaló videót is közölt, melyen feltűnik a bográcsozó Németh Szilárd is.

„Újra együtt” – írta posztjában Orbán Viktor, utalva arra, hogy a piknik tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

A hangulat Nagy Feró, a Beatrice frontembere szerint is kifogástalan volt. Noha csak rövid időt töltött a rendezvényen, rengeteg baráttal, ismerőssel találkozott, kifele menet pedig még néhány tüntetőt is helyreigazított.

„A környéken több tüntetővel is találkoztam. Valaki azt kiabálta, hogy elég volt a diktatúrából. Nem bírtam ki, odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy mit gondol, ha diktatúra lenne, akkor tudna-e itt tüntetni.

Ha ez Kádár idejében történik, akkor egy perc múlva elcipelték volna az illetőt a helyszínről, és börtönbe csukták volna.

Igazából nem sok vizet zavartak, nem állt meg miattuk az élet” – mondta az Indexnek Nagy Feró, aki Orbán Viktor beszédét már sajnos nem tudta megvárni, mivel koncertre kellett sietnie.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Varga Judit igazságügyi miniszter beszédén viszont ott volt. Arra a kérdésre, hogy a beszédből mi maradt meg neki a leginkább, a következőt felelte:

Mindketten fantasztikus politikusok, Varga Judit pedig ráadásul szép is, bár Szijjártó Péter se csúnya

– jegyezte meg humorosan Nagy Feró.

Komplex stratégiát vázolt fel Orbán Viktor

A nap központi eseménye Orbán Viktor beszéde volt. Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió vasárnap reggeli műsorában kommentálta a kormányfő által elmondottakat.

Egy nagyon komplex stratégiát vázolt fel a közeledő választásra, amit úgy tudna összefoglalni, hogy mi győzünk, ők veszítenek

– mondta Orbán Balázs.

Az ATV tudósítása szerint Orbán Viktor valóban a „magyar hivatás” folytatására készül, nem pedig a vereségre.

„Szerinte a kormányoldal »mindenben jobb«, mint az ellenzék, de a ’22-es választáson kockázatot jelenthet a külső beavatkozás. Rontja az ellenzéki összefogás esélyeit Gyurcsány bevétele” – jelentették a tévé forrásai a kormányfő helyzetértékeléséről, amely három koncentrikus körre épült fel:

Orbán Viktor a pikniken – forrásuk elmondása szerint – igazat adott Kövér Lászlónak abban, hogy Magyarországnak létérdeke, hogy az Európai Unióban legyünk, de mint szavaiból kiderült, az viszont nem, hogy az eurózónában.

Ujhelyi István: V mint vesztes

Mint arról szintén írtunk, szombaton jelent meg egy rejtélyes, nemzeti színű V betű Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán, majd kiderült, hogy egy személyes brand születésének lehettünk tanúi, mely a kötcsei piknikkel egy napon debütált.

Az új logó rögtön megihlette Ujhelyi Istvánt, a szocialisták EP-képviselőjét, aki kommentben, majd a saját oldalán is megosztott egy képet, melyből kiderült, hogy számára a „V” a vesztes szóra utal.

(Borítókép: A Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre érkező Nagy Feró Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, dalszövegíró nyilatkozik a sajtó munkatársainak a kötcsei Dobozy-kúriánál 2021. szeptember 4-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok