Index Vakbarát Hírportál

Több ezer rendőr védi Ferenc pápát a Hősök terén

2021. szeptember 10., péntek 14:43

Több ezer rendőr dolgozik azon, hogy a pápa biztonságát garantálja – mondta a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója. Az MTI tájékoztatása szerint Hajdu János ismertette: sem a magyar hatóságoknak, sem a vatikáni csendőrségnek nincs fenyegetettségre utaló információja, így technikai akadálya nincs a vasárnapi látogatásnak.

Kérdésre válaszolva elmondta: a katolikus egyházfő pápamobilon való közlekedése a néhány órás látogatás neuralgikus pontja. Itt kerül Ferenc pápa legközelebb a hívekhez, akiket ellenőrzött beléptetési rendszeren keresztül engednek be a területre.

Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén teszi tiszteletét a magyar fővárosban, csupán pár órát tölt itt, majd továbbutazik Szlovákiába. A vasárnapi ünnepi zárómise délelőtt fél 12-kor kezdődik a Hősök terén. Akik többek között a mise előtt a pápai audiencián részt vehetnek a Szépművészeti Múzeumban:

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus különböző programjaira összesen több mint kétszázezren regisztráltak, de a legfontosabb eseményeken regisztráció nélkül is részt lehet venni. A záró szentmisére, amelyet Ferenc pápa vezet, több mint 75 ezer hívő regisztrált, és több csoport jelezte, hogy regisztráció nélkül is részt vesz rajta.

(Borítókép: Ferenc pápa 2013. március 27-én. Fotó: Christopher Furlong / Getty Images)

Rovatok