Index Vakbarát Hírportál

Nem a delta lesz az utolsó variáns, a vírus még jó darabig velünk lehet

2021. október 8., péntek 08:51

Bár a negyedik hullám vélhetően a magas átoltottságnak köszönhetően már enyhébb lesz, ez nem azt jelenti, hogy a jövőben nem bukkanhatnak fel új mutációk. Eközben egyre biztosabb, hogy bár a delta-variánsnak nagyobb a fertőzőképessége, a vele járó tünetek kevésbé súlyosak.

Ahogy arról az Index is beszámolt, tombol a koronavírus-járvány Romániában, a betegek ellátáshoz már nemzetközi segítséget is kértek.

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológus professzora az ATV Híradójának elmondta, nálunk a negyedik hullám nem lesz ilyen durva, köszönhetően a 65 százalékos átoltottságnak.

A szakember beszélt arról is, hogy bár a delta-variánsnak nagy a fertőzőképessége, de lehet, hogy enyhébb lefolyású betegséget okoz, mint az alfa.

A klinikai vizsgálatok jelenleg is folyamatban vannak, a fertőzöttek vizsgálata jelenleg is folyamatban van, a megfelelő beteg statisztikai vizsgálata után lehet azt kijelenteni, hogy valóban nem okoz olyan klinikai tüneteket, mit az alfa variáns

– fogalmazott a virológus, aki szerint nem árt, ha megtanulunk együtt élni a vírussal, az ugyanis még jó darabig velünk lehet, noha hosszú távon elképzelhető, hogy visszagyengül és egy szezonális vírussá alakul át.

Addig viszont számolni kell azzal, hogy a delta-variáns után további mutációk is létrejöhetnek, tehát nagy valószínűséggel nem a negyedik lesz az utolsó fertőzési hullám.

Ameddig a vírus körforgásban van, amíg a vírus replikálódik, addig mutációk voltak vannak és lesznek is. Ezért kell az oltás, hogy megállítsuk a replikációt

– hangsúlyozta a virológus.

Rovatok