Index Vakbarát Hírportál

Újraszámolták a szavazatokat Budafokon, Molnár Gyula elismerte a vereségét

2021. október 8., péntek 18:32

Minimális szavazatkülönbség miatt két választókerületben is újra kellett számolni a szavazatokat. Az egyik Budapest 18. választókerülete, Budafok, ahol az első eredmények szerint kikapott a körzet jelenlegi országgyűlési képviselője, a korábbi MSZP-elnök, ezúttal a DK támogatásával induló Molnár Gyula.

A politikust a Momentum jelöltje, Tóth Endre tudta legyőzni. Az eredmény akkor az alábbiak szerint alakult:

  1. Tóth Endre: 5706 szavazat (50,32 százalék)
  2. Molnár Gyula: 5633 szavazat (49,68 százalék)

A DK színeiben induló Molnár Gyula péntek délután közösségi oldalán arról számolt be, hogy a szavazatokat újraszámolták. A politikus szerint valamivel csökkent a különbség közte és ellenfele között, de maradt az eredeti eredmény, vagyis Tóth Endre győzött. 

Most minden erőmmel, erőnkkel azon kell dolgozni, hogy áprilisban folytatódjon a csoda

– olvasható Molnár Gyula bejegyzésében, aki az eredményt tudomásul vette, és gratulált ellenfelének.

Az Index korábban külön cikkben számolt be arról, kik voltak azok a jelöltek, akik az országos politikában való ismertségük ellenére nem tudták megnyerni körzetüket az ellenzéki előválasztás első fordulójában. A listán Molnár Gyulán kívül olyan nevek szerepelnek még, mint az LMP-s Ungár Péter, a korábbi MSZP-elnök Mesterházy Attila és az egykori televíziós újságíró, a ma már a DK-ban politizáló Kálmán Olga.

(Borítókép: Előválasztás 2021)

Rovatok