Index Vakbarát Hírportál

Elhagyhatta Magyarországot a költségvetési csalással vádolt olasz húspápa

2021. október 20., szerda 12:43

A hatóságok engedélyezték, hogy a több milliárdos költségvetési csalással vádolt Piero Pini, – a legnagyobb magyar sertésvágóhíd, a kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. tulajdonosa – és fia, az ügyben ugyancsak érintett Marcelo elhagyja Magyarországot.

A férfit még 2019 márciusában vették őrizetbe, néhány hónappal később pedig a fia is rács mögé került. Piero Pinit később kiengedték ugyan, de azt megtiltották neki és fiának is, hogy elhagyják Bács-Kiskun megyét..Most azonban a Kecskeméti Törvényszék egy október 12-i vézéssel megsemmisítették ezt a korlátozást. 

A Pinik első útja Spanyolországba vezetett, ahol ugyancsak, sokmillió eurós érdekeltségeik vannak a húsiparban.

A törvényszék a döntést azzal indokolta – írja a 24.hu –, hogy a vádlottak lemondtak a tárgyaláson való jelenlét jogáról,  emellett olaszországi elérhetőségüket is bejelentették. 

A bíróság azt is közölte, hogy korábban – indokolt kérelemre – több alkalommal is engedélyezték számukra a megye elhagyását és akkor maradéktalanul eleget tettek az ezzel járó szabályoknak. 

Arról, hogy a per hogy áll jelenleg, annyit lehet tudni,  „jelenleg az előkészítő ülések zajlanak”. Az olasz üzletembert és fiát – 108 másik vádlottal együtt – bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, valamint pénzmosás bűntettével vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. Idén februárban az előtárgyaláson az ügyész

Piero Pininek és fiának is 3 év 6 hónapnyi fegyházbüntetést kért.

A vádlottak nem fogadták az indítványt és tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el. Piero Pini egyébként a  perben szereplő teljes kárösszeget, 6,1 milliárd forintot már korábban visszafizetett a magyar államnak, aminek következtében a büntetés enyhítésére számíthat.

(Via 24.hu)

Rovatok