Index Vakbarát Hírportál

Közel az ítélet Bróker Marcsi ügyében

2021. október 21., csütörtök 10:09

Tíz évet is meghaladó letöltendő börtönbüntetést kért az ügyész Bróker Marcsira. A vád szerint a nő a Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként pénzügyi befektetést ígért ügyfeleinek, több mint 12 milliárd forintos kárt okozva nekik.

Egy általa írt naplóban korábban részletesen írt az átvert ügyfelekről, valamint a belize-i bujkálásáról. Az évek óta zajló ügyben mindeddig 800 károsultat, illetve több szakértőt és tanúkat is meghallgattak. A karcagi asszony később családjára költötte az elcsalt pénz jelentős részét.

Bróker Marcsi naplójából az is kiderült, hogy a szökés után nem állt szándékában visszatérni Magyarországra, ugyanis szándéka szerint végleg el akarta hagyni az országot. 2016-ban, kiadatását követően végül hazahozták.

A tíz év letöltendő börtön mellett az ügyész Bróker Marcsi, valamint családja részleges vagyonelkobzását is indítványozta, emellett ötmillió forint értékben bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte.

(via Blikk)

Rovatok