Index Vakbarát Hírportál

November végéig elküldik a dolgozókat az Antall József Tudásközponttól

2021. október 25., hétfő 08:49

Pénteken késő délután állománygyűlést tartott az Antall József Tudásközpont (AJTK) vezetősége, amelyen bejelentették: november végén csoportos létszámleépítéssel elbocsátják a munkavállalók többségét. A híresztelések már korábban is arról szóltak, hogy legkésőbb a jövő év elejéig sor kerülhet az elbocsátásokra, most azonban a pontos dátum is kiderült.

Korábban már összehívtak egy állománygyűlést azért, hogy cáfolják a AJTK jövőjét érintő pletykákat. Azonban a jelek szerint a tudásközpont vezetőségét is meglepte Gulyás Gergely forrásmegvonásról szóló bejelentése, amelynek eredményeképp most egy újabb állománygyűlést kellett összehívniuk is b  kellett jelenteniük, hogy lehúzzák a rolót.

A 24.hu több forrásból is úgy értesült, hogy

ANTALL PÉTER TOVÁBBRA SEM VÁLLALT FELELŐSSÉGET A TÖRTÉNTEKÉRT, SZAVAIBÓL LEGINKÁBB SÉRTETTSÉGET LEHETETT KIHALLANI. 

A pénteki gyűlésen a vezetők azt ígérték, hogy figyelembe veszik a munkavállalók érdekeit, és a mihamarabbi munkavállalásukat szem előtt tartva vezénylik majd le a felmondásokat. Mindemellett azt állították,  hogy a csoportos létszámleépítés ellenére az AJTK jogi értelemben nem szűnik meg, de hogy milyen formában működik tovább, arról a vezetők nem tudtak konkrétumokat mondani. 

(Via 24.hu)

Rovatok