Index Vakbarát Hírportál

Rács mögött tölti az ünnepeket Posta Imre, aki meg akarta ölni Orbán Viktort

2021. október 29., péntek 22:34

Mint azt megírtuk, szeptemberben letartóztatták a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya elnevezésű csoport tagjait. A csoport tagjai bírókra, állami vezetőkre, közéleti szereplőkre, valamint kormánypárti és ellenzéki politikusokra adtak ki „halálos ítéletet”.

A csoport vezetője Posta Imre, aki korábban a Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyvédelmi Ezred századparancsnoka is volt, később a 93. Háry László Vegyes Repülőosztály pszichológusa, a humánrészleg munkatársa, majd a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetének pszichológusa, a Pest Megyei Munkaügyi Központ családtámogató munkatársa, a Grafológiai Intézet megbízott szakpszichológia-oktatója, a Köztársasági Őrezred pszichológusa, laboratóriumvezetője.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő ügyben eddig öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként, és az ügyészség indítványa alapján mindhárom korábban letartóztatott személynek három hónappal meghosszabbították a letartóztatását – mondta a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak.

Posta Imrét radikális körökben sokan futóbolondnak tartották. Az általa alapított PI-kör vezetőjeként már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy az ország háborúban áll, és azt hangoztatta, hogy a Fideszt és az összes többi pártot a cionisták irányítják.

Az ügyészek szerint a közéleti szereplők meggyilkolására való buzdítás kimerítette az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet fogalmát, amelyet a Büntető törvénykönyv öttől húsz évig terjedő vagy életfogytiglani szabadságvesztéssel rendel büntetni. 

A szervezet egy másik vezetője halálos ítéletet hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, valamint közéleti szereplőkre. Mások mellett az alábbi neveket említette: 

Rovatok