Index Vakbarát Hírportál

Egy falusi kocsmába se lehessen bemenni védettségi igazolás nélkül

2021. november 1., hétfő 07:09 | aznap frissítve

A címben idézett gondolat Rusvai Miklóstól, a Magyar Tudományos Akadémia professzorától származik. Az egészségügyi szakember a Karc FM műsorában üdvözölte, hogy hétfőtől a tömegközlekedési eszközökön kizárólag maszkban lehet utazni, de az orvosi kamara elnökével egyetértésben úgy vélte, hogy 

a vendéglátóhelyeken, a hivatalokban és a közintézményekben is el kellene kérni a védettségi igazolványt, mert így emelkedne Magyarországon az átoltottság. 

Rusvai Miklós arról is beszélt, hogy a legújabb vizsgálatok szerint

a maszk viselése 93 százalékban akadályozza meg a koronavírus terjedését,

 sőt ez a védőfelszerelés hatékony az influenza ellen is.

Magyarországon eddig hatmillióan vették fel a koronavírus elleni védőoltásokat, és az egészségügyi szakember szerint nem mindegy, hogy a nyájimmunitást az átoltottsággal, vagy a svéd és a brit példa alapján, jelentős számú fertőzöttet és elhunytat követelve, az átfertőzéssel érjük-e el. 

Rusvai Miklós azt is elmondta, hogy az oltás felvételének előírása nem ismeretlen Európában, hiszen Olaszországban például csak az dolgozhat, aki igazolja, hogy beoltották a koronavírus ellen.

(Via Karc FM)

Rovatok