Index Vakbarát Hírportál

Harmadik oltásra buzdít a Honvédkórház főigazgatója

2021. november 6., szombat 07:10

A harmadik oltás felvételére buzdít mindenkit a koronavírus járvány negyedik hullámának enyhítése érdekében a Honvédkórház főigazgatója – számolt be az MTI.

Wikonkál Norbert Miklós a közszolgálati televízió pénteki adásában hangsúlyozta, hogy a harmadik oltás felvétele jelenti a megoldást a súlyosabb tünetek megelőzésére, illetve akkor is ajánlott a felvétele, ha valaki már átesett a fertőzésen.

Nem lehet pusztán elővigyázatossággal védekezni a vírus ellen, ugyanis a delta-variáns képes egy pillanat alatt bárkit megfertőzni – tette hozzá az orvos.

Mint elmondta: a harmadik oltás annál is inkább fontos, mert az emelkedő fertőzöttségi adatok azt mutatják, hogy a járvány negyedik hulláma akár erősebb lehet, mint a harmadik volt.

Az oltás hatékonysága ugyanis 4-6 hónap elteltével csökken, a harmadik adag vakcina viszont felerősítheti a szervezet védekezőképességét – fűzte hozzá.

Rovatok