Index Vakbarát Hírportál

Itt a lista: szinte minden egyetemen kötelező a maszkviselés

2021. november 8., hétfő 19:34

Bár országosan egyelőre csak a tömegközlekedési eszközökön kötelező, egyre több intézmény dönt az óvintézkedés bevezetése mellett. A felsőoktatás is gyorsan reagált a romló járványhelyzetre.

Ma már szinte nincs olyan egyetem, ahol ne lenne kötelező maszkot hordani – írja az Eduline.hu, amely egy listát is közöl azokról az intézményekről, ahol már bevezették az óvintézkedést. 

Mint írják, az Eötvös Loránd Tudományegyetem eleve úgy indította a tanévet, hogy a tantermekben, a folyosókon, az ügyfélfogadási helyiségekben mindenkinek hordania kell a maszkot, az egyetemi rendezvényeken pedig csak olyanok vehetnek részt, akik be tudják mutatni a védettségi igazolványukat. Az elmúlt hetekben a negyedik hullámra reagálva egyre több egyetem vezette be a maszkviselést, az aktuális lista a következőképp néz ki: 

A napokban emellett a Budapesti Metropolitan Egyetem is bevezette az óvintézkedést. 

Mint arról korábban beszámoltunk, drasztikusan nő a fertőzöttek száma hazánkban. Tavasszal a kormány ilyen esetszámoknál már nagyon szigorú óvintézkedéseket vezetett be, most azonban az oltásra alapozzák a védekezést. Szlávik János ma reggel ugyanakkor arról beszélt, hogy ha tovább romlik a helyzet, elkerülhetetlen a szigorítás.

(Borítókép: Résztvevők a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanévnyitó tanácsülésén Pécsett 2020. szeptember 7-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)

Rovatok