Index Vakbarát Hírportál

Kiss Ambrus: Akár a Fővárosi Vagyonkezelő vezetőjének menesztése is lehetséges

2021. november 11., csütörtök 07:54

Nem volt terv a Városháza eladása Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint, ezért nem is adtak felhatalmazást a vagyonkezelőt vezető Barts J. Balázsnak arra, hogy bárkivel is tárgyaljon – a politikus erről az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt, melyet a HVG szemlézett. 

Kiss Ambrus elmondta, hogy Karácsony Gergely főpolgármester felszólította Barts J. Balázst, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. elnök-vezérigazgatóját, adjon magyarázatot írásban arra, hogy a budapesti Városháza esetleges értékesítésének lehetőségéről

MIÉRT, KIKKEL, ILLETVE KINEK A MEGBÍZÁSÁBÓL TÁRGYAL EGY NEMRÉG KISZIVÁRGOTT HANGFELVÉTELEN

A főpolgármester-helyettes a műsorban ezúttal is hangsúlyozta: a városvezetés részéről eddig sem volt tervben, és nem is tervezik a Főpolgármesteri Hivatal és a Fővárosi Önkormányzat üléseinek helyet adó ingatlan értékesítését

Azt is megismételte, amit korábban már a főváros közölt: valóban kért korábban a Főpolgármesteri Kabinet egy anyagot a vagyonkezelő vezérigazgatójától a Városháza jövőjéről. Barts ebben több lehetséges jövőbeni szcenáriót is felvázolt, többek között olyat is, amely az ingatlanegyüttes értékesítését elvi lehetőségként felvetette, de mint fogalmazott: a Főpolgármesteri Kabinet az anyag ismeretében már egy évvel ezelőtt egyértelműen elvetette az értékesítést.

Mi nem adtunk felhatalmazást neki (Barts J. Balázsnak– a szerk.), hogy az értékesítésről tárgyaljon, arra várunk választ többek között, hogy miért gondolta mégis azt, hogy találkoznia kell ez ügyben bárkivel is

– mondta Kiss Ambrus a cégvezetőre utalva, majd hozzátette:

Nincs kétségem afelől, hogy a vagyonkezelő vezetője hallható a felvételen, amely egyébként megdöbbentett.

A műsorvezető azon kérdésére, hogy mi lesz a Városháza következő lépése az ügyben, Kiss Ambrus elmondta: nem kíván találgatni, de ő nem hiszi, hogy olyan válasz érkezhet, amely „a bizalmat erősítené”. Barts J. Balázs esetleges felmentésével kapcsolatban Kiss Ambrus megjegyezte: 

Akár a menesztés lehetősége is az asztalra tehető majd.

Az ügyben nem sokkal Kiss Ambrus előtt Karácsony Gergely is megszólalt. A COP26 klímacsúcson tartózkodó főpolgármester közösségi oldalán azt írta:

A Városháza el nem adása körüli műbalhé egyetlen pozitív hatása, hogy bevezetett egy sajátos mértékegységet, amivel a kormány aljasságait érzékeltetni lehet.

A Belügyminisztériumban ma a tiltakozás ellenére közölték az önkormányzati szövetségekkel, hogy jövőre is megfelezik a főváros egyedüli jelentős saját bevételét jelentő iparűzési adót. A vidéki nagyvárosokat vagy kompenzálják, vagy nem, de a főváros és a kerületek ne is álmodjanak ilyenről. Idén és jövőre csak ez az intézkedés nagyjából annyi pénzt vesz ki a Fővárosi Önkormányzat és a kerületek költségvetéséből, amennyit állítólag a Városháza ér – közel 40 milliárd forintot. Nem a Városháza el nem adása a botrány, hanem ez!

Rovatok