Index Vakbarát Hírportál

Városháza-ügy: a Fidesz rendkívüli közgyűlést kezdeményez

2021. november 15., hétfő 14:10

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a fővárosban a Fidesz-KDNP frakciója a Városháza ügyének és az ahhoz kapcsolódó telekügyek kivizsgálásáért – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője hétfőn a pártja budapesti Facebook-oldalán

Láng Zsolt szerint az ügyben Karácsony Gergely főpolgármester folyamatosan mellébeszél és terel.

A budapestieknek joguk van tudni az elmúlt hetekben felmerült kérdésekre a választ

– emelte ki a frakcióvezető, aki arra kérte a főpolgármestert, hogy – bár a jogszabályok szerint 15 napja van összehívni a rendkívüli közgyűlést – haladéktalanul, szerda reggel 9 órára hívja össze azt, hogy „végre elindulhasson az érdemi tényfeltárás” a Városháza ügyének és a hozzá kapcsolódó, abban felmerült telekügyek kivizsgálására.

A bejegyzés szerint a frakció a rendkívüli közgyűlésre egyetlen napirendi pontot javasol: vizsgálóbizottság felállítását az ügyben.

Mint ismert, az Index írta meg, hogy Budapest vezetése a Városháza épületének eladását tervezi. A Városháza-ügyben azóta kiderült, hogy Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője egy 2020 októberében született döntés-előkészítő tanulmány elkészítése után tárgyalt a Városháza eladásáról. A múlt pénteken nyilvánosságra került hangfelvétel szerint egy 2021 májusában történt beszélgetésen az is elhangzott, hogy a politikai döntéshozók rábólintottak a Városháza eladására.

Azt akarom csak mutatni, hogy amit a Gyula mondott, hogy a politikusok itt tartanak. Én azt mondtam nekik, hogy ne menjünk bele, és ne kezdjünk el arról beszélni, hogy 12 ezer négyzetméter, és most 620 ezer forintért építem az A kategóriás irodaházat, plusz áfa, és a nem tudom, 250 ezer a mélyparkoló négyzetmétere, mert nem itt tart még a kérdés. Ez a kérdés. Lehet-e más helyen a Városháza, és lehet-e új épületben a Városháza? Vagy csinálunk itt egy új épületet. Ugye ez most a Váci utca túloldala a Szervita térre, ez most tök mindegy. Ez így nézne ki körülbelül. Tehát van egy régi Városházánk, és mellé épül valami új. Erre az volt a mondás, hogy az lehet. És akkor ez a döntés született 

– áll a pénteken nyilvánosságra került felvételben. 

Karácsony Gergely főpolgármester szerint Barts Balázst, a vagyonkezelő vezetőjét csőbe húzták, hibázott és a főváros vezetésének akaratával ellentétesen tárgyalt a Városháza eladásáról. Budapest első embere úgy fogalmazott: Barts J. Balázsnak arra volt felhatalmazása, hogy tárgyaljon, azért van a vagyonkezelő cég, hogy üzletfelekkel, érdeklődőkkel tárgyaljanak, mert a politikusoknak nem ez a dolga.

Rovatok