Index Vakbarát Hírportál

Zárt terekben kötelezővé tették a maszkviselést az egész országban

Élőben jelentkezünk Gulyás Gergelyék tájékoztatójáról

2021.11.18. 17:31
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Véget ért Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra tájékoztatója, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.

  • Gulyás Gergely újságírói kérdésre elmondta, hogy tíz orvost küldött Magyarország Szlovéniába az ottani járványhelyzet miatt.

  • Gulyás Gergely: Magyarország szabad ország, mindenki azt tesz, amit szeretne, amíg betartja a jogszabályokat. Az országimázson szerinte sokat nem javított, de nem is rontott rajta.

  • Megvizsgálják az Európai Bíróság döntését, az EU-t gyengítő tévedésnek tartják, hogy a bizottság és a bíróság is a migráció mellett foglalt állást. A kormány szerint ha a bíróságon bekapcsolják a tévét, olvasnak újságot, akkor látják, hogy Európa ma attól szenved, hogy meg tudja-e védeni a külső határait.

  • A Népszava azt kérdezte, hogy kifizeti-e a kormány az atlétikai világbajnokság költségeit a fővárosnak, amelyet Budapest egészségügyi szolgáltatásokra fordítana.

    Gulyás Gergely erre válaszolva elmondta, minden kerületi önkormányzat még ebben a hónapban hozzá fog jutni a kormány által megígért egészségügyi támogatáshoz. A kifizetésben azért volt csúszás, mert a miniszter szerint a főváros nem tud egyértelmű választ adni arra, hogy fölmondták-e a szerződést, vagy sem.

  • Azokat a rendezvényeket érdemes megtartani, ahova csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. Minden olyan magatartás, amely azt üzeni, hogy ugyanúgy kell viselkednünk most, amikor az emberek jó része beoltatta magát, mint akkor, amikor még nem volt vakcina, téves. Ha további szigorításra van szükség, még hozhatnak olyan döntést, hogy a vendéglátóegységek látogatását védettségi igazolványhoz kössék – kommentálta Gulyás Gergely a Magyar Orvosi Kamara javaslatait.

  • Minden kerületi önkormányzat még ebben a hónapban hozzájut a megállapodásnak megfelelően az egészségügyi támogatáshoz. Azért volt csúszás, mert a főváros nem tud egyenes választ adni arra a kérdésre, hogy felmondtak-e egy megállapodást, vagy sem – mondta Gulyás Gergely.

  • Korlátlanul áll rendelkezésre oltóanyag. Ha az orvosi szakvélemények a negyedik oltást is lehetővé teszik – amit Gulyás Gergely inkább feltételez, mint nem –, rendelkezésre áll a vakcinamennyiség.

  • Szerdára rendkívüli közgyűlést kezdeményezett a fővárosi Fidesz a Városháza-ügy miatt. Gulyás Gergely szerint ha valakinek nincs takargatnivalója, annak érdeke lenne az ügy tisztázása. Azt a stílust is furcsállja, ami a Városházán megszokottá vált az elmúlt időszakban. Most már a főpolgármester is megenged magának ilyen stílushibákat.

  • A HVG az inflációval kapcsolatban is kérdezett, amire válaszolva Gulyás Gergely elmondta: a kormány is várja az MNB várhatóan idén december közepén megjelenő jövő évi inflációs prognózisát. A miniszter kiemelte, az infláció várhatóan jövőre sem süllyed három százalék alá.

    Az igencsak megugró infláció 2022 második felére térhet vissza a normális tartományba. A 2022-es költségvetést egyelőre nem módosítják, várja a kormány a Jegybank hivatalos álláspontját, amely iránytű lesz majd a döntéshozáshoz – tette hozzá Gulyás Gergely. 

  • A magyar állam nem tervezi osztrák mintára azt sem, hogy ingyenessé teszi a koronavírus-fertőzöttséget vizsgáló teszteket.

    A kormány szerint az oltás a fontos, kevésbé a tesztelés, ezért mindenki oltassa be magát. 

  • Gulyás Gergely az Index kérdésére kifejtette, hogy nem nyílik nagyobb terep az ügyeskedésre a lakcímtörvénnyel, kifejezetten rosszindulatú vádaskodás indult el. Elfogadtak egy szabályozást, amely öt hétig volt az Országgyűlés előtt, az ellenzéki képviselők kisebbsége szavazott csak ellene, aztán Gulyás Gergely szerint utasítást kaptak Soros György valamelyik szervezetétől, vagy maguktól vigyázzba álltak, és vádaskodni kezdtek, miközben még olyan ellenzéki frakció is van, amelyik megszavazta. A miniszter hangsúlyozta, hogy a szabályozásnak semmi köze a választáshoz, másfél-kétmillió ember nem ott él, ahova be van jelentve a lakcíme, de az emberek többsége nem akar csalni, a szabályozást igazítják az élethez.

  • Budapest a korábbi évek rendjének megfelelően fizet az állami MÁV-HÉV szolgáltatásáért. Mi az oka annak, hogy visszatartják a Budapestet megillető közösségi közlekedési normatívát? – kérdezte az Index, amire Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy Budapestnek már évek óta nem így kellene fizetnie. Még a Tarlós-érában született egy megállapodás, amely 2019 végén járt volna le. Tarlós István budapesti főpolgármestersége alatt abban állapodott meg a főváros és az állam, hogy újratárgyalják, ám időközben megváltozott Budapest vezetése.

    Az új megállapodás 2020-ban lejárt, azóta nem jutnak egyezségre a kérdésben a fővárossal. Az új városvezetés ráadásul a 14 év alattiak ingyenes közlekedését is bevezette. Az embernek az az érzése, hogy a főváros politikai csatározásra törekszik inkább, mint megállapodásra – fejtette ki Gulyás Gergely, aki hozzátette, így is 12 milliárd forinttal támogatja a fővárosi tömegközlekedési céget az állam.

  • Meddig tart a benzinárstop? – kérdezte az Index Gulyás Gergelytől, mert a rendelet szerint három hónap, de a veszélyhelyzet decemberben lejár. A miniszter szerint járványcsúcs előtt állunk, a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani. A benzinárat három hónapra mérsékelték, függetlenül a veszélyhelyzettől, és ezt követően hoznak újabb döntést. Ma senki nem tudja megmondani, hogy a világpiaci árak meddig lesznek ennyire magasan. A tárcavezető elmondta, hogy öt forinttal emelkedett volna tovább a benzin ára, ha nem állítják meg 480 forintnál.

  • Gulyás Gergely az Index kérdésére elmondta, hogy a digitális oktatás nem tér vissza, az a legfontosabb, hogy működjenek az iskolák. Az igazgatók meghatározhatják, legyen-e maszkviselési kötelezettség az intézményben. Gulyás Gergely szerint még egy feltétel javítaná tovább a helyzetet, ha a 12 év alattiaknál is lehetne oltani. December elejére jó esély van rá, hogy megérkezzen az EMA-engedély. A 12–18 év közöttiek több mint fele be van oltva.

  • Gulyás Gergely a kiskunhalasi járványkórházzal kapcsolatban úgy fogalmazott, megnyitják, amennyiben szükséges lesz. Ugyanakkor bármikor meg lehet nyitni az egészségügyi intézményt. A nyitásról az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő) dönt.

  • Készül a korábban ígért tanulmány, amelyben azt vizsgálják, miért voltak ilyen súlyos következményei a vírusnak. Hatezer koronavírusban elhunyt beteg adatait ismerték meg anonimizáltan. A beoltottak fertőzöttségi adataira is várni kell még.

  • Szintén az ATV érdeklődésére mondta el Gulyás Gergely, hogy egyelőre nem kell számítani arra, hogy osztrák mintára kijárási korlátozásokat vezetnek be az oltatlanokkal szemben.

    Figyelik az osztrák járványügyi döntéseket (is), de hasonló döntést még nem hoztak az osztrák modellel kapcsolatban. 

    A miniszter hozzátette, a kormány nem ellenségként tekint az oltatlanokra.

  • Gulyás Gergely szerint a helyzet nem rossz, a felmérések azt mutatják, hogy a pedagógusok 85-87 százaléka oltott.

    A kormány egyelőre nem számol azzal, hogy az oktatási intézmények nem tudnak majd működni a kevés oltás miatt. Reméli, hogy kevés olyan tanár lesz, aki nem látja be az oltás szükségességét.

  • A most bejelentett korlátozások addig lesznek érvényesek, amíg a járványhelyzet indokolttá teszi – válaszolta az ATV kérdésére Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. 

    Az egészségügyi dolgozóknak az érvényes szabályok szerint a harmadik oltást a második oltástól számított hetedik hónap végéig kell felvenniük. Egyelőre nem jelent meg az erről szóló rendelet, hogy meddig kell a harmadik vakcinával beoltatniuk magukat. Arra nem válaszolt konkrétan, hogy milyen szankciókra számíthatnak azok az egészségügyi dolgozók, akik nem adatják be a harmadik koronavírus elleni vakcinát. 

    Az államigazgatásban egyes helyeken kötelezővé teszik a harmadik oltást, ám itt sincsenek egyelőre pontos kritériumok. 

  • A baloldal talált magának egy miniszterelnök-jelöltet, aki összhangban nyilatkozik a 2002 és 2010 között megtapasztalt gyakorlattal, amikor nem volt rezsicsökkentés, emelték az áram és a gáz árát is – mondja Gulyás Gergely Márki-Zay Péterről. Egy háztartás egy évben négyszázezer forinttal fizetne többet piaci áron a miniszter szerint.

  • Ilyen ügyekkel a kormány nem foglalkozik, de személyes véleménye van Gulyás Gergelynek: szomorúan látják a rendezetlen viszonyokat, ami oda vezet, hogy a főpolgármester nem tud arról, hogy a munkahelyét el akarják adni, majd amikor tudomást szerez róla, a lehető legfinomabban dorgálja meg azt, aki erről tudott.

  • Az iskolákban az igazgatók dönthetnek a maszkviselési kötelezettségről – jelentette be Gulyás Gergely.

  • Megnyitják a lehetőségét annak, hogy a kisvállalkozók is belépjenek az egyetemes szolgáltatói körbe. Ez azt jelenti, hogy ők is a rezsicsökkentett árat fogják az energiáért fizetni. Azokat a vállalkozásokat tekintik ennek, akik a helyi iparűzési adónál kedvezményre voltak jogosultak.

  • Itthon jelenleg ötféle koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, ezen belül is 9,7 millió oltás, ugyanakkor folyamatosan érkeznek újabb szállítmányok, rendelkezésre állnak a szükséges kapacitások – hangsúlyozta ki a miniszter. Azért öt vakcina, mert a Szputnyik-vakcina időközben elfogyott, viszont továbbra is van:

    • Pfizer,
    • Moderna,
    • Janssen,
    • Sinopharm és
    • AstraZeneca. 
  • Örömmel látják, hogy a benzinkutakon az árcsökkentés mindenhol megtörtént. A tegnapi naptól a NAV is ellenőrzi ezt, a cél, hogy mobil laborokkal kiszűrjék azokat a kutakat, ahol rontottak az üzemanyag minőségén.

  • November 22–28. között kórházi oltópontokon lehetőség lesz az oltás felvételére, 101 megyei és városi kórházban várják az embereket reggel 7 és este 7 között. Budapesten különösen nagymértékben emelik az oltópontok számát.

  • A maszkviselési kötelezettség péntek éjféltől lesz érvényes. Mindenhol kötelező lesz, például az olyan üzlethelyiségekben, ahol rendszeresen öt főnél többen tartózkodnak – mondta el Gulyás Gergely. 

  • Gulyás Gergely bejelentette:

    • Zárt térben ismét kötelezővé teszik a maszkhasználatot, például az üzletekben, a levéltárakban, a múzeumokban, a színházakban, a mozikban vagy a közigazgatási szolgáltatást igénybe vevőknél, és azoknál a szolgáltatásoknál, ahol ötnél többen vannak egy helyen. Szombattól lép hatályba.
    • Csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni az ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket.
    • Az egészségügyben a harmadik oltás felvételét is kötelezővé teszik, az államigazgatásban is készülnek ilyen lépésre.
  • Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy a matematikusok előrejelzései szerint a járvány negyedik hulláma november végén, december elején, akár már egy-két héten belül tetőzhet. A nemzetközi tapasztalatok szerint ott sikerült megfékezni a vírust, ahol a második oltást harmadik is követte.

Rovatok