Index Vakbarát Hírportál

Magyar Orvosi Kamara: A korábban sokat ügyelő orvosok nem láttak semmit a béremelésből

2021. november 19., péntek 20:55

Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára szerint szabályozatlan maradt a magán- és a közellátás között a betegutak ügye, valamint a korábban sokat ügyelő orvosok érdemben semmit nem láttak a béremelésből.

Az egész egészségügyi ellátás alapfeltétele az lenne, hogy lássuk, hány orvosból gazdálkodunk, illetve hol milyen igények merülnek fel és azokat ki tudjuk-e elégíteni. Ezért volt fontos ez a törvény, mert ezáltal kiderült, hogy az adott orvosok hol dolgoznak, hol mennyi időt töltenek és hogyan szerveződik most az ellátás. Ezt korábban nem tudtuk. Mi jelen pillanatban sem tudjuk, de az állam, vagyis az Országos Kórházi Főigazgatóság mint az ellátás szervezéséért felelős szerv már igen

– mondta Nagy Marcell a jogállási törvényről. Megjegyezte, hogy az orvosok másodállásának engedélyezése is viszonylag gördülékenyen zajlott, technikai fennakadások voltak csupán, ezek túlnyomórészt zöld utat is kaptak. Közölte, hogy bár az orvosok többsége nem dolgozott öt-hat helyen, azért előfordult ilyen.

Ők általában átgondolták az életüket, és mivel emelkedett az alapfizetés, utána már úgy gondolták, a főállás mellett már csak egy vagy két helyet tartanak meg. Ez egyszerűsített sok mindent, de nagyon sok probléma és kérdőjel is maradt még –

tette hozzá. A szabályozás korrigálását a MOK már korábban kérte, kutatásuk szerint az orvosok a hétköznapi ügyeletért nettó 9 ezer, a hétvégi ügyeletért nettó 12 ezer forintos óradíjat gondolnak elfogadhatónak – írja az Infostart.

Rovatok