Index Vakbarát Hírportál

Újra letartóztatták a Katzenbach Imre megölésével gyanúsított három férfit

2021. november 22., hétfő 21:41

Újra letartóztatta a bíróság a Katzenbach Imre volt labdarúgó megölésével gyanúsított három férfit – közölte a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor nem nevezte meg az áldozatot, de az általa küldött szövegben megjelölt korábbi letartóztatás időpontja és a bűncselekmény leírása alapján a volt MTK-játékos feltételezett gyilkosairól van szó.

A főügyész emlékeztetett: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája folytat eljárást az ügyben, amelyben a három gyanúsított május 13-án került letartóztatásba. A főügyészség legutóbbi, a letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítványát a nyomozási bíró elutasította, és a gyanúsítottakat házi őrizet alá helyezte. Őket most újra letartóztatták.

A Fővárosi Törvényszék a májusi letartóztatáskor közölte: a megalapozott gyanú szerint a sértett egy olyan cég ügyvezetője volt, amelyet egy másik vállalkozás vezetői azért hoztak létre, hogy fiktív számlákat állítson ki nekik.

A sértett az általa vezetett, de ténylegesen az alapítók irányítása alatt álló cégek számlájáról 2009 áprilisában több mint félmilliárd forintot vett fel, majd külföldre távozott. Az alapítók egy ismerősüket azzal bízták meg, hogy kerítse elő a sértettet, és hozza vissza Magyarországra.

Mire a sértettet megtalálták és hazahozták, addigra már felélte a pénz nagyobb részét. Ezután az alapító vállalkozás vezetői megbízást adtak az ismerősüknek, hogy ölesse meg a sértettet, mert attól tartottak, hogy terhelő vallomást tehet rájuk a cégükkel szemben folyó büntetőeljárásban.

A gyilkosság megszervezését elvállaló ember egy régi barátját és vadásztársát bízta meg a végrehajtással. Utóbbinak azt ígérte, hogy élete végéig ingyen vadászhat a megbízójához köthető területen, harmadik társuk pedig hárommillió forintért csatlakozott.

Az elkövetők a sértettet egy külterületre vitték, ahol több ütést mértek a fejére, majd a már előre kiásott gödörbe helyezték, és földdel befedték. Az áldozatot 2015-ben halottnak nyilvánították. Földi maradványait a nyomozó hatóság 2020. október 22-én találta meg.

A 49 éves Sz. Lajost, az ismert rapper, Curtis testvérét és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény konkrét elkövetésével, míg harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót mint felbujtót gyanúsították meg.

A sajtó 2010 március végén írt arról, hogy titokzatos módon eltűnt Katzenbach Imre, az Eclipse-ügyben körözött volt MTK-s labdarúgó. A férfinak gépkocsiját és személyi iratait hátrahagyva veszett nyoma, néhány nappal születésnapja után. A sportoló 1964. szeptember 20-án született.

Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban, vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

Rovatok