Szomorú fényképsorozatot közöltek a több mint 200 éves Bivalyos vendéglő lebontásáról az étterem közösségi oldalán. Egy 1778-as térképeken már „wirthshaus” (fogadó) illetve „diversorium” (vendégház)-ként említik az épületet, más források szerint 1798-ban épült. A 2015 óta üresen álló egykori csárda sokak számára a Római-part ikonikus helyszíne volt, egymást követő generációk ismert viszonyítási pontja. Ma azonban már csak egy jókora sitt kupac.
A két hete megsemmisített épület maga a történelem. A XVIII. század legvégén felépült kocsma az ott elhaladó nagyszámú bivalycsordáról kapta a Bivalyos nevet. Akkoriban – egészen a XIX. század végéig – a szabályozatlan Duna mentén számos gázló volt a Római-part területén. A lábasjószágot, így a szarvasmarhát, de akkoriban főleg a bivalycsordákat – útban Erdélyből Bécs felé – a közelben található gázlónál úsztatták át a folyón. Az itt elterülő síkvidék alkalmas volt táborozásra, pihenésre, a vendégfogadó felépítése tehát adta magát.
AZ ÉPÜLET 1876-BAN LEÉGETT, MAJD ÚJJÁÉPÍTETTÉK. JELENTŐSÉGE A VÁSÁROK MEGSZŰNÉSÉT KÖVETŐEN CSÖKKENT, de NÉPSZERŰSÉGE AZ 1930-AS ÉVEKBEN ÚJBÓL NŐTT, AMIKOR A RÓMAI-PARTON KIALAKULT VÍZISPORT-ÉLET rajongói ÉS NYARALÓK SZÁZAI LEPTÉK EL A KÖRNYÉKET.
A Bivalyos vendéglő a két háború között nem az úri középosztály törzshelye volt. Az ottani közbiztonsági viszonyok a korabeli sajtó híradásaiból rekonstruálhatók. Az Esti Újság 1938 tavaszán például arról tudósít, hogy
Hétfőre virradó hajnalban véres verekedés játszódott le Csillaghegyen a Bivalyos csárdában. A csárdában szórakozott Mundi János 28 éves nagymarosi lakos testvérével, Mundi Antallal. A két testvér összeszólalkozott egy italos társasággal, melynek tagjai rájuk támadtak, és mindkettejüket összeszurkálták. A két testvért a mentők életveszélyes állapotban szállították az Uj SzentJános-kórházba. Mundi János állapota olyan súlyos, hogy életben maradására alig van remény.
A nem épp jó hírű épületet a második világháborút követően többször átépítették. A Kádár-korszakban a Bivalyos már a szolgáltatásai miatt került a lapok hasábjaira. Az 1960-as Esti Hírlapban a Szerelvényértékesítő Vállalat dolgozója, Kertész Emil a Római-parton üdülők nevében arra várta a választ a III. kerületi tanács kereskedelmi osztályától, hogy miért nem lehet a Bivalyos csárda kisvendéglőt a nyári két hónap alatt délelőtt 10 órakor nyitni, a dolgozók ugyanis ott szeretnének ebédelni.
Egy évvel később az 1961-es Ludas Matyiban pedig a hevesi Petőfi TSZ dolgozói nevében Miklós János problémázott a sarokban lévő pókhálók és a piszkos tányérok miatt.
A feljelentéssel felérő panaszok nem maradtak kivizsgálatlanul, a Ruházati Munkás című lap (!) 1964-es cikkéből a körülmények javulása mellett a hely rövid idejű névváltoztatására is következtetni lehet: a Bivalyos csárda helyén jelenleg elegáns kertvendéglő van, és az akácos a Vörös Október Férfiruhagyár dolgozóinak hétvégi pihenőhelye.
A békásmegyeri lakótelep 1977-es építése újabb lendületet adott a vendégforgalomnak, sőt a legfőbb bevételi forrást jelentő, állandó törzsvendégek és társaságok immár innen kerültek ki
– ad eligazítást Fehérváriné Tóth Helga, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum muzeológusa. A Bivalyos ekkor a művészvilágban is népszerű helynek számított.
Utolsó nagyobb átépítése 1985-re datálható. Ekkor szinte teljesen elveszítette építéskori megjelenését, belső kialakítását. Jelentéktelen belső faburkolatot kapott. Később az épület az egykori tömegétől és építészeti megjelenésétől idegen szárnnyal egészült ki.
A Bivalyos rendszerváltás utáni története sem alakult fényesen. A vendéglátóhely önkormányzati tulajdon volt, az üzemeltetést különböző bérlők végezték, akik hozzáállása és több rossz szakmai döntése következményeként a jól fizető törzsvendégek lassan fogyatkozni kezdtek. Csak mint hétvégi vendéglő már nem tudott életben maradni.
A teljes értékesítésének lehetősége először 2018-ban merült fel, ám ekkor az ingatlan egyik lakásában még egy bérlő élt. Az önkormányzatnak vele 2020 tavaszán sikerült megállapodni, ekkor hirdették meg, első körben bérleményként. Öt éven keresztül havi 750 ezer forintot azonban senki nem akart fizetni az épület bérlési lehetőségéért. 2021 elején aztán Kiss László (DK) polgármester a veszélyhelyzetre kiadott törvényi felhatalmazásával élve, a képviselő-testület döntésének mellőzésével egyszerűen eladta az ingatlant.
A két hete elbontott épület nem a XIX. században épült eredeti csárdaépület.
– hívták fel a figyelmet az önkormányzatnál. Az épületet egyébként a Miniszterelnökség Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkársága műemléki védelem alá helyezhette volna éppúgy, ahogy például a Márványmenyasszony éttermet (Buda legrégebbi éttermét). Nem tette, kiszolgáltatva a Bivalyost végzetének, az eladásnak.
A patinás történelmi múlt nem forintosítható. Erre utal legalábbis az, hogy Óbuda önkormányzata, hosszas kínlódás után, mindösszesen 180 millió forintos vételáron tudta csak eladni az ingatlant az egyetlen pályázónak. A 2448 négyzetméteres telekért ez az összeg még úgy is kedvező, hogy a rajta álló épület bontásának költsége a vevőt terhelte. A Bivalyostól csupán 1300 méterre egy kisebb telek is eladó, az ottani 1800 négyzetméteres telket a tulajdonosa 300 millió forintért árulja jelenleg.
A romok között az erre fogékony műgyűjtők jelenleg az épület több száz éves tégláinak megmentését végzik.
(Borítókép: A csillaghegyi Bivalyos csárdához – képeslap, Budapest, 1930-as évek. Fotó: MKVM)