Index Vakbarát Hírportál

Müller Cecília: Egy páciensnél sem mutatták ki az omikron-variánst

2021. november 29., hétfő 18:33

Nagyon sikeres az oltási akcióhét, 96 ezer embert most oltottak be először – közölte Müller Cecília hétfőn. Az országos tiszti főorvos közölte, hogy a múlt héten összesen 784 ezer oltást adtak be, ebből 643 ezren a harmadik oltásukat vették fel.

Kifejezetten örülök annak, hogy 96 ezren az első adag védőoltásukat kérték az előző héten

– fogalmazott a tiszti főorvos, majd az omikron-variánsra utalva hozzátette: ez azért is nagyon fontos, mert láthatjuk, hogy egyre-másra mutálódik a vírus. 

Folyamatosan figyeljük ennek a variánsnak is a jelenlétét. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a hétvégén öt napra visszamenőleg több mint négyszáz vizsgálatot végzett el, de egy páciensnél sem mutatták ki az omikron-variánst. A megelőzésnek a legfőbb eszköze változatlanul a védőoltás

– szögezte le Müller Cecília.

Az oltási akcióhétről a legfontosabb tudnivalókat korábban itt foglaltuk össze, az omikron-variánsról pedig ebben a cikkünkben írtunk összefoglalót. A szupermutánsként emlegetett vírusról azóta az is kiderült, hogy szokatlan, de enyhe tünetek okoz, a BioNTech pedig a Pfizer együttműködésével már vakcinát is fejleszt ellene

Rovatok