Index Vakbarát Hírportál

Veszélyes bűnözőt hoztak, a TEK biztosította az István utcát

2021. december 2., csütörtök 06:57

Egy 1999-ben elkövetett emberölés gyanúsítottját hozták Magyarországra német és osztrák rendőrök – közölte a rendőrség.

Az esettel összefügg, hogy még október 8-án fogták el összehangolt akció keretében D. Alexet, vagyis H. Sándort, akit alvilági körökben csak Turek néven ismertek. Azzal gyanúsítják, hogy felbujtóként szerepe volt egykori barátja, Döcher György 1999-es megölésében.

Németországban még aznap rendőrkézre került a bűncselekmény egyik feltételezett elkövetője is, a szlovák származású B. Karol.

1999. február 2-án a XV. kerületi Szent Korona útján található egyik vendéglátóhelyen ismeretlen tettesek megöltek egy magyar és egy bolgár állampolgárságú férfit. Az eset után indult nyomozásban D. Alex és B. Karol szlovák állampolgárok lettek a gyanúsítottak, és európai elfogatóparancsot adtak ki ellenük.

Ennek alapján előbb 2021. október 8-án D. Alexet Budapesten, míg B. Karolt ugyanazon a napon Németországban fogták el a rendőrök. A német hatóságok nemrég B. Karol kiadatásáról döntöttek, majd az osztrák rendőség közreműködésével november 30-án Hegyeshalomnál átadták a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak, ahonnan a TEK műveleti egységei szállították Budapestre.

A szlovák származású férfit 2021. november 30-án a KR NNI Életvédelmi és Célkörözési Főosztály munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételét követően letartóztatására tettek előterjesztést.

A Blikk arról ír, hogy a veszélyes bűnöző Magyarországra szállítása miatt volt nagy rendőri készültség kedd este az István utcában.

Rovatok