Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Gergely: A harmadik oltáshoz kötnék a védettségi igazolvány érvényességét

Napokon belül kiderül, mikor oltják az 5-11 éveseket

2021.12.02. 15:09
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mára ennyi volt a kormányinfó, köszönjük szépen a figyelmet!

    Hamarosan jelentkezünk a sajtótájékoztatón elhangzottak összefoglalójával. 

  • Gulyás Gergely arról a demokráciacsúcsról, amire nem hívták meg Magyarországot, elmondta, hogy Magyarországnak nincsenek olyan súlyos demokráciaproblémái, mint az Egyesült Államoknak.

  • Regisztráció az oltásra minden országban van, hiszen ez kell majd a védettségi igazolványhoz. Illetve annak számon tartásához, hogy mekkora a lakosság átoltottsága. 

    Most annyi a különbség az oltási akcióhéten, hogy nem kell előtte egy nappal regisztrálni az interneten, hanem ott helyben kell regisztrálnia az oltakozónak – fejtette ki újságírói kérdésre Gulyás Gergely. 

  • Egyszerre zajlik az engedélyeztetés és a tervezés, akár már tavasszal elkezdődhet a kivitelezés, a teljes tervezés októberre fejeződhet be. A munkák különböző szakaszai szétválaszthatók, ezért nincs akadálya annak, hogy az alapozás tavasszal kezdetét vegye.

  • Az uniós beszerzésből származó AstraZeneca-vakcinák december 31-én lejárnak, kevesen jelentkeznek erre az oltóanyagra, ezért elajándékoznak 1,6 millió dózist.

  • Hétfőn derült ki, hogy menesztették Kerékgyártó Józsefet, a MÁV-Start vezérigazgatóját, illetve ugyanúgy november 29-én indult el Lázár János projektje, a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között. Újságírói érdeklődésre Gulyás Gergely elárulta, nem tud összefüggésről a két eset között.

    A távozás okairól vagy maga a MÁV-Start, valamint a leköszönő vezérigazgató tud bővebb tájékoztatást adni. Gulyás Gergely annyit elárult, a távozás közös megegyezés után történt. 

  • Gulyás Gergely: Nem vagyok szakember az építkezéseknél, feltételezésem vannak, minden ilyen építkezés ára attól függ, hogy, hány műtárgyra van szükség, mi kell hozzá, milyen területen zajlik, az országok árszínvonala, bérszínvonala is szerepet játszanak.

  • A magyar diplomáciának mindent el kell követni annak érdekében, hogy az EU változtasson az álláspontján, az oroszoknak mindent el kell követni az EMA-engedélyéért - mondta Gulyás Gergely a Szputnyikkal oltottak utazásáról. Kásler Miklós nem ajánlotta korábban Szputnyikra Janssent oltani harmadiknak. Gulyás Gergely leszögezte, hogy nincs hivatalos álláspontja a kormánynak, egy ajánlás van, ezt figyelmen kívül lehet hagyni. Orvosokkal beszélt, megnyugtatták: ha valaki hat hónap után harmadik oltásnak ad Janssent nem vállal kockázatot és hatékony lesz, ő is azt kapott, de megkéri György István államtitkárt, hogy az oltópontokon, ha valaki Janssent kér Szputnyikra, adják be.

  • Gulyás Gergely határozottan cáfolta, hogy a magyar kormány olyan szigorú korlátozásokat és lezárásokat vezetne be, mint Ausztria

  • Egyelőre nincs napirenden a negyedik oltás kérdése, legalábbis politikai értelemben. Ha az orvostudomány véleménye szerint erre szükség lesz, akkor természetesen biztosítják a negyedik vakcinát. Amennyiben az orvostudomány azon az állásponton lesz, hogy kell a negyedik vakcina, a kormány meghozza az erre vonatkozó politikai döntést – válaszolta Gulyás Gergely újságírói kérdésre. 

  • Mekkora kiegészítő támogatást kaphat a távhő szektor? - kérdeztük Gulyás Gergelytől. A miniszter szerint valószínűleg szükség lesz rá, döntés még nincs róla, de tízmilliárdos nagyságrendről van szó. Az önkormányzatok egyetemes szolgáltatásba való lépése 8,5 milliárd forintba, a kkv-k csökkentett rezsije 30-50 milliárd forintba kerülhet a szolgáltatóknak.

  • Az Emmi közlése szerint 15 ezer pedagógus nincs beoltva. A Nemzeti Pedagógus Kar felmérése szerint az oktatási intézményekben dolgozók 60 százaléka az intézkedés hatására sem tervezi felvenni az oltást. Mi a kormány válasza arra a helyzetre, ha január 3-án a téli szünet után közel 10 ezer pedagógus nem jelenik majd meg az iskolákban? Hajlandók-e a határidőt kitolni annak érdekében, hogy az oktatás megmaradjon? - kérdezte az Index Gulyás Gergelytől.

    A miniszter egyeztetett Maruzsa Zoltán államtitkárral, a helyzet egyre jobb, a beoltott pedagógusok aránya 92 százalék körül van.

  • Az Index azt a kérdést is elvitte a kormányinfóra, hogy mire számíthatnak azok, akik például két Szputnyik vakcinára kaptak harmadikként egy Pfizert. Ők most már utazhatnak? Hogy áll a kormány az érdekükben lobbizás terén?

    Erre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, a legegyszerűbb az lenne, amennyiben az EMA, az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezné az orosz vakcinát. Ez egyelőre nem történt meg, de folyamatban van, a magyar kormány addig is lobbizik. 

  • Gulyás Gergely az Index kérdésére elárulta, hogy jövőre is kompenzálják az önkormányzatokat az iparűzési adó csökkentése miatt. Nem akarták kinyitni azt a vitát, hogy az államnak van-e ilyen kötelezettsége, de a költségvetés szempontjából ez rossz üzlet, mert egyetlen fillért sem kapnak, de támogatják az önkormányzatokat azután, hogy a kkv-k kevesebb adót fizetnek.

  • Hazánkban továbbra is lehet rendezvényeket tartani, és csak 500 fő felett kell a védettségi igazolványt bemutatni. Miért épp 500 fő a határ, mi garantálja, hogy egy kisebb rendezvényen nem terjed a járvány? - kérdezte az Index Gulyás Gergelytől. A miniszter kifejtette: minden olyan döntésnél, ahol valamilyen határt meg kell húzni, felmerül, hogy lehetne eggyel több vagy kevesebb. Nemzetközi példákat néztek és megnézték azt is, hogy mi számít tömegrendezvénynek, de semmi nem garantálja egyetlen emberi találkozásnál sem, hogy a vírus ne terjedhetne. 

    Mi az oka annak, hogy a védettségi igazolványhoz az 500 fő feletti rendezvényeket leszámítva semmilyen más kedvezményt nem kapcsolnak? (tavasszal csak a védettek mehettek étterembe, szállodába). Nem vált be ez a módszer, vagy esetleg gazdasági megfontolás van a döntés mögött? - kérdezte kollégánk a tárcavezetőtől, aki válaszában elmondta: azért változtattak, mert egyetértenek a magyar polgárokkal abban, hogy az országnak működnie kell, ezért a védekezés más akkor, amikor mindenkinek elérhető az oltóanyag.

  • Egyelőre arról döntöttünk, hogy 10 százalékos pedagógus béremelés lesz – adta válaszul szintén az ATV kérdésére Gulyás Gergely. 

    A miniszter emlékeztetett, 2010-ben a kormány a pedagógusok béremelésével kezdte, majd kijelentette, hogy a következő kormányzati ciklust arra kell felhasználni, hogy nagyobbat tudjunk előrelépni a pedagógusok béremelés terén.

    Azt Gulyás Gergely maga is elismerte, hogy a 10 százalékos béremelés valóban nem elég, jogos a pedagógusok részéről, ha ezt egyelőre nem tartják elegendőnek, ám egy járványhelyzet kellős közepén a kormány részéről most ennél többre nem futja. 

  • Gulyás Gergely szerint a helyreállítási alap április előtti elfogadása attól függ, hogy a Bizottság be kíván-e avatkozni a magyar választásokba. A jogállamisági mechanizmust viszont nem tudják addig élesíteni, mert vannak eljárási határidők, "arról lekéstek".

  • Az operatív törzs egy héten belül dönthet arról, hogy a védettségi igazolványok érvényességét a harmadik oltáshoz kössék, de Gulyás Gergely szerint időt kell hagyni azok felvételére, így ha tippelni kell, akkor januárt mondana az új szabályozás kezdetének.

  • Gulyás Gergely az ATV kérdésére válaszolva mondta el, várhatóan napokon belül kiderül, mikor kezdődhet az 5 és 11 év közti gyerekek oltása, az operatív törzs jelenleg is dolgozik a gyerekek oltási protokollján. 

    Eredetileg arról volt szó, hogy december 20-tól indulhat a program, most viszont úgy tűnik, akár már egy héttel korábban. 

  • Magyarországon egyelőre nem jelent meg az omikron variáns – jelentette ki Gulyás Gergely, aki hozzátette, hogy a többségi szakmai vélemény az, hogy a járvány vagy most épp tetőzik vagy már tetőzött, és az a mondás, hogy most már lefelé fog menni a megbetegedések száma és kevesebben lesznek kórházban. A kormány reméli, hogy a karácsony a vírus leszálló ágában ér majd bennünket, így nem lesz szükség újabb korlátozásokra. 

  • Gulyás Gergely szerint ha igény van rá, és magyar hatósági vagy európai engedély is van, akkor rendelhetnek, de nem tárgyalnak az oroszokkal, mert kétmillió Pfizer érkezik a fiatalok oltására, ez pillanatnyilag elegendőnek tűnik.

  • Gulyás Gergely: a Bizottságtól kellene megkérdezni, mert magyar részről nincs akadálya a megállapodásnak, és a gyermekvédelmi törvény elfogadásáig a Bizottság részéről sem volt. Csak politikai okai vannak a megegyezés elmaradásának, és a két fél közül nem a magyar kormány részéről állnak fenn ezek az okok, ezért a Bizottság tud választ adni arra, hogy mikor lehet aláírni - hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: a programokat el tudják indítani és előfinanszírozzák azokat.

  • Egyelőre nem született döntés arról, hogy a debreceni oltóanyag gyár milyen vakcinát fog gyártani, a cél az, hogy saját magyar vakcinát termeljen az üzem.

    Megállapodás még arról sem született senkivel, hogy kinek a vakcináját gyártsák addig is, míg nincs magyar oltóanyag. 

    Magyarország bőségesen el van látva oltóanyaggal, így mindenkit be tudnak oltani igény esetén második és harmadik oltóanyaggal - emelte ki a miniszter. 

    Közel 10 millió oltóanyag áll itthon rendelkezésre, ebből:

    • körülbelül 3 millió a Pfizer;
    • 1 millió körül van a Moderna;
    • a kínai 2 millió, amelynek a megbecsültsége fel fog értékelődni, mert Gulyás Gergely olvasmányai alapján ez adja majd a legnagyobb védettséget az új koronavírus variánssal szemben;
    • Astra Zeneca típusú vakcinából még mindig van 2 millió;
    • a Janssenből közel 4 millió áll rendelkezésre.
  • Gulyás Gergely újságírói kérdésre kifejtette, hogy egy csipogtatóval rá lehet jönni, hogy ki, mikor, milyen oltást kapott, a kártya ezekkel az adatokkal használható, ezeket le lehet olvasni róla, így az érvényesség ellenőrzése nem jelent nehézséget.

  • A miniszter szerint a főpolgármesternek hónapokig állt az asztalán a közösségi közlekedés támogatásáról szóló szerződés, de a főváros vezetése politikai viták kiprovokálásra törekszik. A kormány nagyvonalú magatartással reagált, ez szolgálja a budapestiek érdekét - mondta Gulyás Gergely. A fővárosnak egyébként nincs vétójoga olyan volumenű rendezvények megakadályozására, mint az atlétikai világbajnokság.

  • Az úgynevezett invazív lélegeztetés az, ami informatív olyan értelemben, hogy az életmentő beavatkozásnak az invazív lélegeztetés számít. Ennek van a kormány érvelése szerint információértéke. Egyértelműen az van életveszélyben, aki invazív lélegeztetésre szorul

    – jelentette ki Gulyás Gergely a kérdésre válaszolva, hogy miért változtatta meg a napi koronavírus adatok közlési rendjét kedden a kormány. Ezen belül is a lélegeztetőgépes adatközlést. 

    Az adatközlés rendjét egyébként az NNK szakemberei határozzák meg – tette hozzá a miniszter. 

  • Meg kell várni az ítéletet, bár a főtanácsnoki indítvány sokszor közel áll a döntéshez. Nem általános jogállamisággal kapcsolatos vádak vezethetnek szankció érvényesítéséhez, hanem kizárólag az, ha uniós pénzügyi támogatás és jogállamisági ügy között szoros összefüggés van - fejtette ki Gulyás Gergely. A magyar kormány soha nem az ellen volt, hogy a pénzeket elosztó rendszert ne lehessen szigorú vizsgálat alá venni. Gulyás Gergely úgy látja, hogy a főtanácsnoki indítványban vannak reménykeltő gondolatok.

  • Fudan Egyetem ügyben a kormány álláspontja nem változott. Technikai kérdésnek tekintik, hogy mikor lesz telke a felsőoktatási intézménynek. 

    Ha a budapestiek akarnak Fudan egyetemet, akkor lesz Budapesten Fudan Egyetem

    – mondta el Gulyás Gergely. 

  • Kérni kell az egyetemes szolgáltatást és akkor automatikusan jár az önkormányzatoknak a rezsicsökkentés, az egyetemes szolgáltatói ár 31 forint, ez vonatkozik a kis- és közepes vállalkozásokra is, Gulyás Gergely megerősítette az Index értesüléseit, akár már ma megjelenhet az erről szóló rendelet.

  • Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta, a múlt héthez képest, amikor először hirdetett Oltási Akcióhetet a kormány, ezen a héten feleannyi a jelentkező a vakcinára. Ám ez még mindig háromszor annyi, mint az akcióhét előtt. 

    A múlt héten naponta több mint 100 ezer oltást tudnak országszerte beadni. 

Rovatok