Le lehet zárni a vizsgálatokat a Pegasus-ügyben, már csak az Amnesty Internationalre várnak – mondta Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke a hvg.hu-nak. Kifejtette: szerinte az Amnesty nem működik együtt velük, és nem adták oda azt a háromszáz tételes telefonszámlistát sem, amelyben felsorolták, kiket hallgathattak le a Pegasusszal.
Korábban az Amnesty International technológiai részlege, a berlini Security Lab vizsgálta meg a lehallgatott telefonokat, és ők azonosították a Pegasus nyomait. Péterfalvi Attila szerint most azonban nem adják nekik át, holott erre szükség lenne, hogy egyenként utánajárjon a megfigyelések jogszerűségének.
Egy csomó vizsgálatot elvégeztünk, gyakorlatilag minden megvan, csak az Amnestyre várunk, hogy tájékoztatást adjanak, de nem együttműködők a hatóságunkkal
– fogalmazott Péterfalvi Attila. Felidézte: az Amnestynél azt mondták, hogy senkinél sincsenek meg az említett telefonszámok.
A legkevésbé az izgat, hogy honnan van meg a lista, de az az állítás, amivel a vizsgálatunk során eddig találkoztunk, hogy senkinél nincs, az életszerűtlen
– jelentette ki a NAIH elnöke. Hozzátette: azért is lenne szükség a számokra, mert ha nem kapják meg, elképzelhető, hogy
kéthetente nyilvánosságra kerül egy új név, így mindig újrakezdhetnénk az ellenőrzést, hogy a kikerült szám tulajdonosát tényleg megfigyelték-e, és ez jogszerűen történt-e.
Az Amnesty International Magyarország reagált Péterfalvi Attila állításaira. Demeter Áron, a szervezet programvezetője azt mondta: valóban kaptak a NAIH vezetőjétől egy levelet, de a listát nem tudják átadni, mert nincs náluk.
Mi nem vagyunk adatkezelők, nincs nálunk a lista, és nem is volt
– állította, hozzátéve: ezt megírták Péterfalvi Attilának, illetve megadták neki a nemzetközi központjuk, a londoni iroda elérhetőségeit, javasolva, hogy ott próbálkozzon.
Demeter azt is elmondta, hogy azóta volt még két hasonló levélváltásuk: Péterfalvi Attila újra és újra a listát kérte, ők pedig újra és újra közölték vele, hogy nem tudják átadni azt, ami nincs náluk. Hozzátette: tudomása szerint a NAIH-elnök mindmáig nem vette fel a kapcsolatot a londoni irodával, ahonnan elkérhetné az adatokat.
Péterfalvi Attila mindeközben azt is közölte, hogy az ügyről gyakorlatilag kétféle jelentést készítenek, és a nyilvános, rövidebb változatban nem sok konkrétum lesz. Erre azért van szükség, mert a Pegasus-ügy részleteinek jelentős része minősített adat, ezek pedig nem hozhatók nyilvánosságra még a hatóság jelentésében sem.
A megállapítások jelentős része, ami konkrétum, az minősített adat, de mivel nem szeretnénk egy olyan jelentést közzétenni, aminek a nagyja feketével ki van takarva, lesz egy nyilvános rész, benne a főbb megállapításokkal
– magyarázta, hozzátéve: az Európai Bizottság is várja a NAIH jelentését. Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa a jogállamiságról szóló jelentés miatt érkezett nemrég Magyarországra, a Partizán adásában pedig a vizsgálat lezárását sürgette. Az EU-s biztos úgy vélte: ha az ügy feltárása sikeres lesz, a többi tagállami hatóság is léphet, alkalmazva a már működő módszereket.
Azt, hogy a Pegasus szoftver használata belügy, Pintér Sándor miniszter is elismerte már. A tárcavezető ugyanakkor azt állította, hogy az összes lehallgatás jogszerűen, a magyar törvényi kereteknek megfelelően történt.
(Borítókép: Pegazus tüntetés. Fotó: Gorondy-Novák Edit / Index)