Index Vakbarát Hírportál

Egy Németországban élő magyar állampolgár is elkapta az omikron-variánst

2021. december 7., kedd 19:13

Bár hazánkban még nem jelent meg az omikron-variáns, egy Németországban élő magyar állampolgárnál már igazolták a koronavírus legújabb, „szupermutáció” néven elhíresült változatát. A 34 éves férfi – aki két Pfizert kapott – erős lázról és köhögésről számolt be az Indexnek, tünetei néhány nap után ugyanakkor enyhültek. Boldogkői Zsolt virológus szerint más magyarok is lehetnek, akik omikronnal fertőzöttek, így az ünnepek közeledtével biztosra vehető, hogy az új variáns hazánkban is megjelenik.

Egy Németországban élő magyar állampolgár is elkapta az omikron-variánst, a 34 éves férfi tesztje december 1-jén lett pozitív – tudta meg az Index.

A német egészségügyi hatóságok november végén jelezték, hogy omikronra utaló gyanús eseteket találtak az országban, ami azt jelenti, hogy a magyar férfi is az elsők között volt, akinél igazolták a koronavírus legújabb mutációját.

Először csak annyit tudtam, hogy pozitív a tesztem, később derült csak ki, hogy az új omikron-variánst kaptam el. Bár egy ideje már éreztem, hogy fizikailag nem vagyok topon, a tünetek egyre csak erősödtek, végül már másodpercenként köhögtem, a lázamat pedig folyamatos hideg borogatással és lázcsillapítóval sikerült 39,9 fokon tartani. A szaglásom és az ízérzékelésem egyébként megmaradt, de ez az étvágyamon nem sokat segített, és aludni is csak nagyon nehezen tudtam

– mesélte lapunknak a férfi, aki nyár elején, júniusban vette fel az első két oltást, Pfizert kapott.

„Mivel azóta már jó pár hónap eltelt, valószínűleg nem volt már túl sok antitest a szervezetemben, ami a betegség szempontjából nem segített. Szerencsére néhány kritikus nap után jobban lettem, jelenleg már csak hőemelkedésem van” – mondta a kint élő honfitársunk.

Hamarosan itthon is kimutathatják az első eseteket

Boldogkői Zsolt szerint csak idő kérdése, hogy az omikron hazánkban is megjelenjen, sőt azt sem tartja kizártnak, hogy már most is jelen van, csak még nem igazolták.

„Ha a határt még nem is lépte át a koronavírus új mutációja, vélhetően a Németországban élő férfin túl világszerte több magyar is elkapta már az omikron-variánst, az ünnepek közeledtével pedig mindez azt jelenti, hogy hamarosan hazánkban is kimutathatják az első eseteket” – mondta az Indexnek Boldogkői Zsolt, hozzátéve, ez még nem jelenti azt, hogy az új variáns dominánssá is fog válni.

Itthon egyelőre a delta-variáns az uralkodó, és bár a dél-afrikai tapasztalatok azt mutatják, hogy az omikron szupergyorsan terjed, nem tudhatjuk, hogy nálunk, Európában hogyan viselkedik. A korábbi dél-afrikai variáns (béta) sem terjedt el Európában, a brit variáns (alfa) pedig Afrikát nem tudta meghódítani. Szintén nagy kérdés, hogy mennyire védenek ellene a már beadott vakcinák, ezt is csak a gyakorlatban fogjuk látni, de vélhetően a hatékonyságuk csökken, ami nem egyenlő azzal, hogy az oltás egyáltalán ne nyújtana védelmet

– mondta a virológusprofesszor, aki rámutatott arra is, hogy az omikron az eddigi tapasztalatok alapján összességében nem okoz olyan súlyos tüneteket, mint a delta, de idő kell még ahhoz, hogy kijelenthessük, az elöregedő Európában sem okoz súlyosabb komplikációkat, mint Afrikában. Ha ez így lesz, az a járvány szempontjából  hosszú távon még jó is lehet.

„Ha gyorsan terjed, ám a többség valóban könnyen átvészeli, akkor az azt jelentheti, hogy lett egy élő vakcinánk a vírus ellen” – tette hozzá Boldogkői.

(Borítókép: Tesztelésre felállított állomás Németországban. Fotó: THOMAS KIENZLE / AFP)

Rovatok