Index Vakbarát Hírportál

Lassan már az egész országban szakad a hó

2021. december 9., csütörtök 11:11 | aznap frissítve

Már a fővárost is elérte a hóesés; az ónos, fagyott esőt Budapest több kerületében is havazás váltotta.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat frissítette szöveges figyelmeztető előrejelzését. E szerint a Dunántúlon kezdetben még több helyen vegyes formájú csapadék csütörtök estig egyre nagyobb területen havazásba vált.

Az Északnyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli-középhegység térségében általában 5–15 centiméter körüli, főként a nyugati határszélen akár húsz centiméter fölötti hóréteg kialakulása várható. Az esti, éjszakai órákban gyengül, majd megszűnik a csapadék. Kiemelten a Dunántúli-középhegység térségében a több millimétert is meghaladhatja az ónos eső mennyisége a délutáni órákig. Este, éjszaka a megélénkülő északnyugati szél az Észak-Dunántúlon, a Dunántúli-középhegységben helyenként hordhatja a havat.

A hétvégén még rosszabb lesz

A hétvégén is várható havas eső, hószállingózás, és a hóval borított területeken mínusz 10 foknál hidegebbre is számítani kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, helyenként tartósabban párás, ködös területek is előfordulhatnak. Délelőtt a legtöbb helyen fokozatosan javulnak a látási viszonyok; csak kevés helyen lehetnek hosszabb-rövidebb napos időszakok. A legtöbb helyen számottevő csapadék nem valószínű, a Tiszántúlon azonban napközben még előfordulhat kisebb eső, majd ott is megszűnik a csapadék.

A tartósan borult tájakon hószállingózás, szitálás sem kizárt. A minimumok általában mínusz 6 és plusz 3 fok között alakulnak, de

a vastag hóval borított tájakon akár mínusz 10 fok alá is lehűlhet a levegő.

A maximumok jellemzően 0 és plusz 5 fok között alakulnak, de a vastag hóval fedett tájakon egész nap fagypont alatt maradhat a hőmérséklet.

Szombaton is erősen felhős vagy borult lesz az ég. A délutáni óráktól a déli megyékben elszórtan várható döntően eső, a Dél-Dunántúlon havas eső, esetleg hó is eshet. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 2 és plusz 2 fok között alakul, de a hóval borított, kevésbé felhős nyugati tájakon ennél lényegesen hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7 fok között valószínű.

Vasárnap a Dunántúlon közepesen felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, keleten azonban erősen felhős vagy borult marad az ég. A Dunántúlon nem valószínű csapadék, a Dunától keletre azonban több helyen is lehet vegyesen eső, havas eső, hó. Az északnyugati, északi szél nagy területen már hajnaltól kezdve viharossá fokozódik,

az ország egyes részein hófúvást is okozhat.

A minimum-hőmérséklet jellemzően mínusz 4 és plusz 2, a legmagasabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között várható – olvasható az előrejelzésben.

Mint az Országos Meteorológiai Szolgálat előre jelezte, már szerda este megérkezett a hó Magyarország nyugati tájaira. Vas megye számos részéről, településéről  erős havazás t jelentettek.

A korábban ónos eső miatt kiadott riasztásokat kora délután mérsékelte, a havazás miatt viszont két megyében másodfokúra emelte figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint az ónos eső miatt már csak elsőfokú figyelmeztetések vannak érvényben

A havazás miatt

viszont másodfokú figyelmeztetést adtak ki, mert ezekben a megyékben a nap folyamán 20 centiméternél több hó is hullhat. Emellett szintén a havazás miatt

elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A Dunántúlon a kezdetben még több helyen vegyes formájú csapadék estig egyre nagyobb területen havazásba vált. Az Északnyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli-középhegység térségében általában 5–15 centiméter körüli, főként a nyugati határszélen akár 20 centiméternél vastagabb hóréteg alakulhat ki.

A Dunántúl északkeleti részén, a főváros térségében, az Északi-középhegységben általában maximum öt centiméternyi hómennyiség gyűlhet össze. Az esti, éjszakai órákban gyengül, majd megszűnik a csapadék.

Este, éjszaka a megélénkülő északnyugati szél az Észak-Dunántúlon, Dunántúli-középhegységben helyenként hordhatja a havat. Péntekre virradó éjszaka a Dunántúlon helyenként sűrű köd képződhet. Napközben fokozatosan javulnak a látási viszonyok.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője korábban az MTI-hez eljuttatott közleményében azt hangsúlyozta: mielőtt az autósok útnak indulnak, tájékozódjanak az aktuális meteorológiai helyzetről és az útviszonyokról.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat délelőtt narancssárga, azaz másodfokú figyelmeztetést adott ki havazásra. Közölték: csütörtökön az Alpokalja tágabb környezetében akár a húsz centimétert is elérheti, illetve meghaladhatja a lehulló hó mennyisége, de az Észak-Dunántúl más részein is összegyűlhet öt centinél nagyobb mennyiség 12 óra leforgása alatt.

Országszerte sok a baleset

Szombathelyen hatalmas pelyhekben szakad a hó. Hogy ez milyen problémákat okoz a közlekedésben, szemlélteti a Vas megyei hírportál Facebook-oldalán megosztott videó.

Intenzíven havazik Győr-Moson-Sopron és Zala megyében is, a Közép-Dunántúlon és Észak-Dunántúlon, valamint Somogy megyében az esőt ónos eső váltotta fel – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője, Pécsi Norbert.

A legtöbb ónos esőre az előrejelzések szerint Veszprém megyében lehet számítani, míg Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében egészen az éjszakai órákig lehet havazás. A Magyar Közút gépei folyamatosan tisztítják az utakat, 12 órás váltott műszakban végzik a síkosságmentesítést. Szerda estétől csütörtök reggelig körülbelül négyezer tonnányi sót és mintegy félmillió liternyi kalcium-klorid-oldatot juttattak ki az utakra. A folyamatos havazás miatt vannak még olyan mellékutak, ahol téliesek az útviszonyok.

A közútkezelő csütörtök délután közölte az MTI-vel, hogy az időjárási viszonyok miatt nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik a 82-es főúton Veszprém és Győr között. Folyamatos a hóeltakarítás, de több megyében ennek ellenére torlódásokra kell számítani, országszerte sok a baleset.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője kiemelte: a 82-es főútra vonatkozó intézkedés célja a balesetek megelőzése és a forgalom folyamatos haladásának biztosítása. Hozzátette: Veszprém megyében a közútkezelő a teljes gépparkkal végzi a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.

Az Útinform tájékoztatása szerint a nyugati országrészben szinte mindenütt havazik, de már esik a hó Pest megyében, a Börzsönyben és a Cserhátban is. Somogy, Fejér, Tolna és Baranya megyében jellemzően az eső esik vagy havas eső hull.

A gyorsforgalmi utak burkolata jellemzően vizes vagy a kiszórt sótól nedves, a havazás által érintett területeken hókásás, latyakos. A fő- és a mellékutakon hasonló a helyzet, de ahol intenzíven havazik, ott a folyamatos hóeltakarítási munkák ellenére, átmenetileg még téliesebb útviszonyokra kell számítani

– írták. A leginkább Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom megyében, valamint Pest megye nyugati részén jelentős torlódásokra, valamint megnövekedett menetidőre kell számítani.

Szolgainé Soós Gabriella, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes szóvivője az MTI-nek elmondta: a 77-es úton Nemesvámosnál négy kamion, a 73-as úton Csopaknál és a 82-es úton Eplénynél pedig egy-egy teherautó akadt el, míg a Balaton-felvidéken Kővágóörsnél árokba hajtott egy kamion.

A 8-as főúton Városlődnél két személygépkocsi ütközött, Litérnél egy személygépkocsi árokba hajtott, egy kamion pedig elakadt. Veszprém belvárosában az úton keresztbe fordult egy csuklós busz, ennek mentése is munkát adott a tűzoltóknak.

Eplény megnyílt

Ingyenes síelési lehetőséggel nyitott meg csütörtökön az eplényi síaréna – közölték a síközpont közösségi oldalán. Azt írták: egyelőre az 1048 méteres A1-es pálya üzemel, valamint a négyüléses felvonót használhatják a síelők és a snowboardosok. Péntektől belépőjegyet kell váltani, amelyet online és a helyszínen is meg lehet vásárolni. Felszerelést kölcsönözni már péntektől lehet, az oktatás azonban csak szombaton kezdődik. A jogszabályoknak megfelelően a Síaréna Vibe Park védettségi igazolvány nélkül látogatható. A tájékoztatás szerint a síaréna területén még fejlesztési munkák folynak, ezért bizonyos részeket kordonnal kerítettek el.

Az Útinform arról számolt be, hogy Sárvár, Csorna, Székesfehérvár, Kápolnásnyék és Paks térségében ónos esőtől síkosak az utak. A Dél-Dunántúlon szinte mindenhol esik az eső. A látótávolság a csapadékos területeken csökkent. A Soproni-hegységben, Lenti, Körmend és Hajdúnánás térségében akár háromszáz méter alá is csökkenhet a belátható út hossza. Több baleset is nehezíti a közlekedést Vas megyében, ezért bárhol lehet számítani forgalomkorlátozásra és lassabb haladásra.

A 86-os főúton, Nádasd és Rimány között egy kamion rakománya az útra borult. A 46-os kilométernél félpályás útzár mellett takarítanak.

Árokba csúszott egy kamion a 84-es főúton, a peresztegi körforgalomnál. A 106-os kilométernél korlátozásra lehet számítani.

Fennakadás a szlovén és az osztrák határon

A havazás gondot okoz a határátkelőknél is, a hatóságok lezárták a teherforgalom elől csütörtök délelőtt a magyar–szlovén határt Rédicsnél és Tornyiszentmiklósnál.

A rendkívüli időjárásra való tekintettel a hét és fél tonna megengedett össztömegűnél nagyobb tehergépjárművek nem léphették át a határt Tornyiszentmiklóson és Rédicsen. A személygépkocsi-forgalomban nem jeleztek fennakadást, a rendőrök a kamionokat a határközeli pihenőhelyekre terelték.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kora délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy újraindult a teherforgalom a magyar–szlovén határon. A távirati iroda helyszíni információi szerint a lezárás idején néhány kilométeres torlódás alakult ki a kamionforgalomban a két érintett határátkelő magyar oldalán.

Torlódik az Ausztria felé tartó teherforgalom a határátkelőhelyek magyar oldalán, mert az intenzív havazás miatt az osztrákok nem engedik át a hét és fél tonnánál nehezebb össztömegű járműveket, az ennél kisebb teherautók számára pedig kötelezővé tették a hólánc használatát – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője az MTI-t. Pécsi Norbert Sándor közölte: a Kőszeg–Rattersdorf, a Bozsok–Rehnitz, valamint a Bucsu–Schachendorf határállomásnál kell számítani korlátozásokra.

A közútkezelő közleménye szerint munkatársaik az országos utakon folyamatosan végzik a hóeltakarítást és síkosságmentesítést, a magyar utakon nem kellett bevezetni korlátozásokat. Hozzáfűzték: azt tapasztalják, hogy sokan még most is nyári vagy rossz állapotú téli gumival közlekednek, ezért hangsúlyozottan arra kérnek mindenkit, hogy csak a téli közlekedésre megfelelően felkészített járművel keljen útra.

Balesetek és útzárak Ausztriában

Az MTI az APA osztrák hírügynökségre hivatkozva arról számolt be, hogy csütörtökre virradóra a nyugat-ausztriai, svájci határ menti Bregenztől Bécsig beborította a hó Ausztriát, a tiroli Landeckben például 26 centiméter hullott. A csapadék balesetekhez és útzárakhoz vezetett.

Bécsben egy helyi buszjárat villanyoszlopnak ütközött. A balesetben kilencen megsérültek, egyikük súlyosan. A bécsi tűzoltókat tizenöt esetben riasztották az időjáráshoz kapcsolódó kisebb balesetek miatt. Alsó-Ausztriában is számos alkalommal kellett riasztani az illetékes hatóságokat, és több jármű elakadt a hóban. Hasonló volt a helyzet a Magyarországgal határos Burgenland tartományban, valamint Ausztria többi részén is.

A legtöbb tartományban az ötfokozatú skálán hármas, Tirolban négyes szintű lavinaveszély van érvényben. Szakértők figyelmeztettek, hogy akár egyetlen sportoló vagy túrázó jelentette többletterhelés is hógörgeteghez vezethet. Különösen veszélyesek azok a hegyoldalak, ahol erős szél fúj. A hatóságok jelezték: több útszakaszon kötelező feltenni a hóláncot az autókra.

Önnek is van egy jó képe az időjárásról? Küldje el!
Küldje el nekünk!

(Borítókép: Behavazott erdő a Zala megyei Nagybakónak közelében 2021. december 9-én. Fotó: Varga György / MTI)

Rovatok