Index Vakbarát Hírportál

A közszolgálati egyetem egykori rektora lett a Médiatanács elnöke

2021. december 14., kedd 15:46

Kilenc évre választotta meg az Országgyűlés a Nemzeti Média– és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé Koltay Andrást – adta hírül az MTI. A parlament egy új tagot is választott a Médiatanácsba. 

Koltay András elnökké választását a képviselők 134 igen, 5 nem és 1 tartózkodó szavazat mellett fogadták el. A Médiatanács új tagja Bartóki-Gönczy Balázs lett 133 igen, 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül.

Koltay András és Bartóki-Gönczy Balázs ezután hivatali esküjét is letette. 

Koltay 2002-ben szerezte jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, ahol diplomája megszerzése után tanított is a polgári jogi tanszéken. 2018-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen egyetemi tanár, tanszékvezető, 2018 és 2021 között az intézmény rektora volt.

2009 és 2010 között a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumának elnökségi tagja, 2010 és 2019 között az NMHH Médiatanácsának tagja.

A  Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábbi elnöke, Karas Monika még októberben nyújtotta be lemondását, aki döntését új szakmai kihívások keresésével indokolta. Megbízatása eredetileg a választások után járt volna le.

Rovatok