Index Vakbarát Hírportál

Karácsonyfa-borogatós időnk lesz

2021. december 15., szerda 12:59

Frontok vonulnak át felettünk holnap, előbb egy meleg-, majd egy hidegfront is érkezik. Nyomukban megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödik az északnyugati szél – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.

Mint írják, a jelentősebb légmozgás majd inkább pénteken és szombaton lesz jellemző, amikor is már többfelé erős, sőt a Dunántúlon viharos erejű széllökések is lehetnek.

Így főleg ott, az egyes települések főterén elhelyezett karácsonyfák ismét veszélyben lehetnek

– hívták fel a figyelmet a meteorológusok. 

A közösségi oldalon közzétett bejegyzésben valószínűségi térképeken az erős, valamint a viharos széllökések százalékos esélyeit is megmutatják.

Azért a viharos lökések inkább csak a Kisalföldön, illetve a magasabban fekvő helyeken lehetnek, de viharos közeli lökések másutt is előfordulhatnak

– olvasható a bejegyzésben.

Legutóbb hasonló időjárás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Somogy, Veszprém és Zala megyékből érkezett a legtöbb bejelentés az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz, amikor templomot, kollégiumot, szállodát rongált meg a szél. Hófúvás miatt félméteres hótorlaszok jöttek létre, autók akadtak el és volt olyan település is, amely csak nehezen volt megközelíthető a hó miatt. A hatalmas szél még Baja város karácsonyfáját is kidöntötte.

(Borítókép: A város karácsonyfája a nyíregyházi Kossuth téren 2021. december 12-én miután felborult a szélviharban. Fotó: Balázs Attila / MTI)

Rovatok