Index Vakbarát Hírportál

Jakab Ferenc: Az omikron-variáns ellen is véd az oltás

2021. december 20., hétfő 06:11

Minden oltás segít a súlyos betegség megelőzésében, még akkor is, ha az omikron-variánsnál csökken a hatékonyság – mondta Jakab Ferenc, a Virológiai Nemzeti Laboratórium vezetője.

Hangsúlyozta: bár vannak adatok, amelyek azt mutatják, hogy az omikronnal szemben csökken az oltások hatékonysága, fontos tudni azt, hogy egy oltás hatékonysága nullára nem fog lecsökkenni egy új variáns megjelenésével.

A megszerzett védettség csökkenhet, de mindig megmarad. A súlyos, kórházi ápolást igénylő megbetegedést mindegyik oltás segít megelőzni, beleértve a Sinopharmot és a Szputnyikot is. Ugyanakkor mindenki számára ajánlott a harmadik oltás felvétele is – szögezte le.

Jakab Ferenc felhívta a figyelmet arra is, hogy 

az omikron-variáns annyira fertőző lehet, hogy még enyhébb tünetek esetében is sokan kórházba kerülhetnek miatta.

Ami a hibrid immunitást (vagyis az oltás és a fertőzés által együttesen okozott védettséget) illeti, a virológus elmondta: erős védelmet adhat, de az oltás ezt az erős védelmet önmagában is biztosítani tudja. 

A szakember végezetül leszögezte: egyelőre nem lehet megjósolni, hogy az omikron mikor terjed el Magyarországon. Hozzátette: a variánstól függetlenül fontos az, hogy a gyermekeket is beoltsák a koronavírus ellen. 

Az omikron-variánsról egyébként nemrég derült ki, hogy olyan új tünetei is lehetnek, amelyek korábban még nem jelentek meg a koronavírusnál

(via ATV)

(Borítókép: Egy nővér oltásra készíti elő a Moderna Covid–19-vakcináját Texasban 2021. március 29-én. Fotó: Sergio Flores / Getty Images)

Rovatok