Index Vakbarát Hírportál

Itt vannak az ellenzék egészségügyi tervei

2021. december 29., szerda 13:06

Az ellenzéki összefogás három politikusa ismertette, milyen változtatásokat hoznának az egészségügyben kormányváltás esetén.

Komáromi Zoltán azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy a járvány és az elmúlt másfél év megmutatta, mit tett a kormány tizenegy év alatt az egészségügyben. A DK egészségpolitikusa szerint emberéletekkel fizetünk ezért.

Lukács László György bejelentette, hogy az egységes ellenzék kormányváltás esetén visszavonná az egészségügyi dolgozókat érintő új szolgálati jogviszonyt, valamint tovább emelné a béreket, elsősorban a szakdolgozóknál.

A Jobbik politikusa arról is beszélt, hogy eddig nem volt a területnek igazi gazdája, ezért önálló egészségügyi minisztériumot hoznának létre, amelytől azt várják, hogy önmagában képes legyen javítani az egészségügy mutatóit, a dolgozókkal közvetlenebb kommunikációt hozzon, és az első naptól jobb viszonyokat teremtsen.

Havasi Gábor hangsúlyozta: az a céljuk, hogy minden magyarnak biztosítsák az ahhoz való jogot, hogy ne csak a magánegészségügyi intézményekben legyen elérhető az európai színvonal.

A Momentum egészségügyi szakértője, aki a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi tanácsnoka, több tervet is felsorolt:

Az ellenzéki összefogásnak ez volt a héten a harmadik programbemutatója, először a szociális területet, majd a gazdaságot érintő terveiket vázolták.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok