Index Vakbarát Hírportál

Itt az ellenzék oktatási programja

2021. december 30., csütörtök 15:34

A szociális terület, a gazdaság, valamint az egészségügy után megismerhettük az ellenzéki összefogás oktatáspolitikai terveit is.

Kunhalmi Ágnes azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy az oktatás össztársadalmi ügy, a nemzet egésze szempontjából kulcskérdés. Az elmúlt tizenkét év legnagyobb problémájának a modernizáció elmaradását nevezte. A szocialista politikus ezután ismertette az ellenzék oktatáspolitikai elképzeléseit:

A programpontok sorolását a jobbikos Brenner Koloman folytatta:

A momentumos Tóth Endre arról beszélt, hogy a Fidesznek az elmúlt tizenkét évben nem volt fontos az oktatás, ezt bizonyítja, hogy nem történt bérrendezés, nincs oktatási minisztérium és csökkent az erre a területre fordított GDP-arányos költés. A Kunhalmi Ágnes és Brenner Koloman által elmondottakat további pontokkal egészítette ki:

Az ellenzéknek a héten ez volt a negyedik programbemutató sajtótájékoztatója, a szociális területtel kezdték, a gazdasággal folytatták, harmadikként az egészségügyi terveiket vázolták.

(Borítókép: Sóki Tamás / MTI)

Rovatok