Index Vakbarát Hírportál

Falus Ferenc: Tízszer több fertőzött lehet Magyarországon, mint amennyit a hatóságok közölnek

2022. január 9., vasárnap 18:46

A koronavírus omikron-variánsának a lappangási ideje és a fertőzőképessége is rövidebb, mint a korábbi változatoké – mondta Falus Ferenc, korábbi tiszti főorvos. Hozzátette, azok számára, akik tünetmentesen fertőződnek meg, vagy nagyon enyhe tüneteket produkálnak, elegendő, ha öt napig vannak karanténban.

A szakember szerint öt nap után kell elvégezni egy antigéntesztet, ami után – ha negatív – öt napig kell orrot és szájat eltakaró maszkot viselni.

Szerintem nincs érdemi protokoll érdemben használva Magyarországon. Teljes összevisszaság van a járvány kezelésében

– mondta a szakember az RTL Klubnak. Hozzátette: aki hatósági karanténban van, azt senki nem ellenőrzi; szerinte jelenleg a karantén fogalma Magyarországon annyit tesz, hogy önként elvonulunk a körülöttünk élők érdekében.

A karanténnak akkor lenne értelme, ha a végén egy úgynevezett felszabadító vizsgálat történne

– mondta az orvos.

Falus Ferenc szerint jelenleg a hatóságok a fertőzöttek többségéről nem is szereznek tudomást, ezért úgy véli, hogy a hatóságok által közölt adatoknál minimum tízszer több fertőzött található az országban.

Örülni kell annak, hogy sokkal kevesebben kerülnek kórházba az omikron-variánssal, mint a korábbiakkal, de nagyon kell vigyázni: ha nagyon sokan vagyunk egyszerre betegek, akkor a kritikus szolgáltatásokban fennakadás lehet

– hangsúlyozta Falus Ferenc. Példaként említette egy televízió működését: ha egyszerre betegszik meg az összes informatikus, jelentős fennakadás lehet egy csatornánál.

Korábban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora elmondta, hogy a negyedik hullámot a delta-variáns okozta, és ha követtük volna a decemberi csúcs után a csökkenő tendenciát, jelenleg maximum napi ezer fertőzött lenne. Ezzel szemben napi több mint hatezer esetet regisztrálnak, és szinte biztosak lehetünk abban, hogy az omikron-variáns nagy járványhullámot hoz majd magával. A szakember szerint az új fertőzöttek mintegy 80 százaléka lehet omikron-fertőzött. Ezt azzal magyarázta, hogy ez a vírusvariáns sokkal gyorsabban terjed, mint a korábban ismert vírusvariánsok.

(Borítókép: Falus Ferenc. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok