Index Vakbarát Hírportál

Bús Balázs: Az egész Mocsárosdűlőt zöld besorolásba kellene helyezni

2022. január 11., kedd 21:22

A Mocsárosdűlő területének csak a 70 százalékát védené meg a Fővárosi Önkormányzat intézkedése, a maradék területen továbbra is épülhetne lakópark – nyilatkozta az InfoRádiónak Bús Balázs korábbi óbudai polgármester, aki egyébként jobb híreket kapott mostanában azoknál, amelyek korábban szárnyra keltek. Hozzátette:

Ebben nagy segítség volt, hogy az a bizonyos Anonymus-hangfelvétel megjelent; mi már tavaly tavasszal felhívtuk a figyelmet arra, hogy a Mocsárosdűlőnek csak a kétharmada lett megvédve, egyharmada továbbra is beépítésre van szánva, a hangfelvételből kiderült, hogy nemcsak fenyeget a beépítés, hanem konkrét tervek is vannak, amelyeket 2020-ban a fővárosban elfogadtak.

Mint ismert, a decemberben nyilvánosságot kapott hangfelvétel szerint feltételezhető, hogy a főváros egy 1100 lakásos lakóparkot létesített volna a III. kerületben, amit Kiss László kerületi polgármester is támogathatott. Ezt Kiss László ugyanakkor „fideszes hisztériakeltésnek” nevezte, és közölte, nincs, és soha nem is volt szándékukban lakópark építése a területen, mindig is a zöldterület megóvására törekedtek. Állítása szerint a területre szabályozási terv sincs, ezért semmilyen építkezésnek nem adottak a feltételei.

Bús Balázs ezzel szemben arról számolt be, hogy garanciákat várnak arra, hogy a Mocsárosdűlő kérdéses egyharmadán se történhessen építkezés, el akarják érni, hogy ez a közel 300 ezer négyzetméter is zöld besorolást kapjon. A III. kerületi önkormányzat ellenzéki többsége egyébként támogatta is az erre vonatkozóan benyújtott kormánypárti javaslatot, már csak a főváros beleegyezése van hátra. Karácsony Gergely főpolgármester egyébként korábban jelezte, hogy 70 százalékkal csökkentenék a terület beépíthetőségét, ezt kellene Bús Balázs szerint a teljes területre kiterjeszteni. 

Bardóczi Sándor, a fővárosi önkormányzat főtájépítésze az InfoRádiónak nyilatkozva ugyancsak arra emlékeztetett, hogy a Mocsárosdűlő területének megóvásával kapcsolatos első fontos döntést a Fővárosi Önkormányzat hozta meg azzal, hogy tavaly a terület 70 százalékát visszaminősítette természeti területté. Megjegyezte, a döntés után fennmaradó 30 százalék ugyan továbbra is távlati beépítési területként van nyilvántartva, ez azonban nem jelenti azt, hogy a terület be fog épülni a közeljövőben. Mint mondta, „száz évig ugyanez volt a helyzet, mégse történt ott semmi”. Emlékeztetett továbbá, hogy az építésszabályozási helyzet Bús Balázs polgármestersége idején is ugyanez volt, azzal a különbséggel, hogy akkor a teljes Mocsárosdűlő területe még tartalék beépítési területnek minősült.

(via Infostart)

Rovatok