Index Vakbarát Hírportál

Börtönbe került a gazdájuk, majdnem éhen haltak a pécsi emuk

2022. január 13., csütörtök 22:03

Két emut mentettek meg egy elhagyatott telepről Pécsett, az állatok kis híján éhen haltak.

A két állat, Viharszárny és Csikócsőr tulajdonosa már jó ideje börtönben van. Az állatok csak azért nem haltak meg, mert a szomszéd etette őket. Az emuk most a pécsi Mancs Ranch nevű állatmenhelybe kerültek, így már biztos helyen vannak.

Még fiókáknak lehet őket nevezni, ugyan, amint látjátok, elég nagy babák. Csikókám, kicsit légyszíves, menj arrébb

– mondta a menhely alapítója, amikor az interjú közben megzavarta az egyik madár. Hozzátette: a körülbelül 11 hónapos madarak nagyon rossz bőrben voltak, amikor bekerültek. Az állatok addig egy kis ketrecben szűkölködtek, ide dobott be ételt a szomszéd. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban hozták el őket. 

Lakótársaik gyorsan befogadták őket, miután letöltötték a karanténidőszakot. Különösen a három nanduval imádnak versenyezni, akik már régóta az állatfarmon élnek. Egyelőre azonban még vissza kell nyerniük az erejüket az elmúlt hónapok nélkülözései után. 

Magyarországon tavaly több alkalommal is emukat kellett befogni. Egy alkalommal a szavanna lakója a szegedi belvárosban randalírozott, és a rendőrökkel sem működött együtt.

(via rtl.hu)

Rovatok