Index Vakbarát Hírportál

Sztojka Attila azt üzente, hogy ne keressék

2022. január 13., csütörtök 10:37

Megszakította a közvetlen kapcsolatot az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) képviselőivel Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos egy, a Népszavához eljutott e-mail tanúsága szerint.

A kormánybiztos úr kérése, hogy a jövőben őt közvetlen módon ne keressük sem telefonon, sem más formában

– ez olvasható abban az e-mailben, amelyet a kormánypárti Lungo Drom ORÖ-s frakcióvezetője, Csóka János küldött körbe a Lungo Drom frakciószövetségi tagjainak.

A körlevél nem nevesíti, ennek ellenére több mint valószínű, hogy Sztojka Attila romaügyi kormánybiztosnak, egyben a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatójának kérése olvasható az e-mailben. Hozzátették, ezt követően Csóka János felé kell jelezniük a „felmerülő kéréseket, az esetlegesen adódó problémákat”.

Indoklást nem fűztek az üzenethez, de elképzelhető, hogy összefüggésben van a Népszava által korábban megszellőztetett hangfelvételekkel: amint azokról az Index is beszámolt, a kormánybiztos egy zárt körű rendezvényen szerződéseket ígért „körön belül lévő” roma képviselőknek, illetve arról beszélt, BM-esként mindenkiről mindent tudnak, „a legapróbb részletekig”. A romaügyi kormánybiztos a hangfelvételen tényként kezelte, hogy a Fidesz meg fogja nyerni az idén április 3-án esedékes országgyűlési választásokat, s egyebek között azt mondta:

van egy mondás a BM-en belül, sőt a kormányzaton belül is: aki a család tagja, azt családon belül kezeljük, de kívül ezt senki nem érezheti. Az, hogy megnevelünk valakit, az azt jelenti, hogy azért tesszük, mert számítunk rá, és szeretjük. Amíg a család tagja. Ha nem a család tagja, nem tudunk kezeskedni felőle.

Az egyik hangfelvételen Sztojka Attila „összeférhetetlennek” és „hűtlen kezelésnek” minősítette, hogy az Országos Roma Önkormányzathoz tartozó politikusoknak vagy hozzátartozóiknak a képviselői tiszteletdíjuk mellett az Országos Roma Foglalkoztatási Központban is van szerződésük. Agócs János, az ORÖ elnöke a Népszavának bár a hozzátartozókról nem tudott nyilatkozni, azt viszont állította, hogy nincs olyan ORÖ-s képviselő, akinek szerződése van a foglalkoztatási intézetben.

(via Népszava)

(Borítókép: Sztojka Attila. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Rovatok