Index Vakbarát Hírportál

A viták értékes időt és energiát vettek el az ellenzéktől

2022. január 14., péntek 10:41

Az előválasztás óta próbál összecsiszolódni a hatpárti ellenzék és közös miniszterelnök-jelöltjük, eddig a legnagyobb kihívást a kommunikáció összehangolása, illetve a tárgyalóasztalnál való politikai alkupozíciók erősítése jelentette. Két álláspont Márki-Zay Péter és az ellenzéki összefogás kampányáról: Mráz Ágoston Sámuelt, a Nézőpont Intézet vezetőjét és Nagy Attila Tibor politikai elemzőt kérdezte az Index.

Korábbi cikkünkben azt írtuk: azután, hogy az előválasztáson Márki-Zay Péter kapott bizalmat a választóktól a hatpárti ellenzék vezetésére, az egymáshoz való alkalmazkodás kihívássá vált az újdonsült közös miniszterelnök-jelölt és az őt támogató pártok számára.

Decemberben a kommunikáció összehangolására felállt az ellenzék központi sajtókapcsolati stábja, illetve az elmúlt hetekben két televíziós szakembert, Simon Andrást és Péterfi Juditot is leigazolták, hogy segítsék Márki-Zay Péter és a hatpárti ellenzék kampányát. Közben az ellenzéki politikusok felöltöztették közösségi oldalaikat az Egységben Magyarországért új arculati elemeivel, valamint a programalkotás folyamata is a végéhez közeledik. Decemberben elkezdték bemutatni az egyes szakpolitikai területek főbb programpontjait.

Az ellenzéki kampánystáb munkájára rálátó forrásunk arról számolt be lapunknak, hogy a következő időszakban sokkal átgondoltabb lesz az ellenzéki kommunikáció, és Márki-Zay Péter is „jobban lesz fogva” a szakemberek tanácsaira hallgatva.

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének sajtótájékoztatókon és az online bejelentkezései alkalmával tett kijelentései olykor az ellenzéki térben sem maradnak kritika nélkül (Márki-Zay Péter: „A Fideszben van néhány zsidó is, bár elég kevés”), miközben arra is volt példa, hogy a belső politikai játszmák, viták (például a hetedik frakció ügye) a sajtóban és az online közösségi platformokon folytatódtak.

A Márki-Zay Péter és a hatpárti ellenzék közötti feszültségekkel kapcsolatban tavaly decemberi összefoglalónkhoz nyilatkozva Kovács János politikai elemző kifejtette: valószínűbbnek tartja, hogy az ellenzéken belüli politikai játszmák inkább a túlságosan önjáró Márki-Zay Péter „politikai gyámság alá helyezéséről” és a közös listaállítás körüli vitákról fognak szólni 2022 elején, illetve arról, hogy a politikai tőkesúly a miniszterelnök-jelölt mögött vagy az ellenzéki összefogás jelentősebb pártjainak vezetőinél legyen.

Nemrégiben az MZPercek című videóban Márki-Zay Péter azt mondta az ellenzéki egyeztetésekről: még nincs pont a végén, de hajszálnyira vannak attól, hogy minden vitást kérdést lezárjanak. Arról is beszélt, hogy hajlandó lemondani az általa szorgalmazott hetedik frakcióról, ugyanakkor vannak olyan fontos ügyek, amelyekben a pártok hajlandók cserében engedni.

A sok beszéd hibával jár

A kérdésre, hogy valóban az lehet-e az ellenzéki pártok célja, hogy „gyámság alá helyezzék” kommunikációs szempontból önjáró közös miniszterelnök-jelöltjüket, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője az Indexnek azt mondta: gyámság helyett inkább csak kontrollkísérletről beszélne. Úgy fogalmazott:

A miniszterelnök-jelölt láthatóan örömét leli a médiaszereplésben. Márpedig a rengeteg beszéd egyrészt mondanivalója elvesztésével, másrészt sok ki nem kényszerített kommunikációs hibával jár.

Mráz Ágoston Sámuel szerint ebből a szempontból logikus, hogy a hozzá érkező kérdéseket szűrni akarják kommunikációs szakemberek (mint ahogy ezt is tette az ellenzék népszavazásról szóló sajtótájékoztatóján Péterfi Judit mint újdonsült sajtófőnök), szereplései előtt pedig megpróbálják jó tanácsokkal ellátni. Az elemző hozzátette: mindez azonban kísérlet, és az eddigiek alapján kétséges, hogy működik-e; Simon András és Péterfi Judit megjelenése óta „legalábbis nem csökkent a hibák és félreértések száma”.

A felvetésre, hogy lehet-e szándékos Márk-Zay Péter unortodox kommunikációja, és lehet-e sikeres, Mráz Ágoston Sámuel kifejtette:

Ha Márki-Zay unortodox kommunikációjában racionalitást keresünk – márpedig az elemzők hajlanak arra, hogy ott is ezt lássanak, ahol nincs –, minden szabadszájúság, félreérthetőség és fésületlenség mellett tudatos provokáció is lehet a személyeskedő stílus. Más szóval szeretne csatamezőt kijelölni a hódmezővásárhelyi polgármester, ahol a felháborodás, kritika, sőt még a cáfolat is a vád újabb és újabb ismétlésével jár és önálló életre kelhet.

A Nézőpont Intézet vezetője úgy véli, nem véletlen, hogy ezeket a provokációkat a Fidesz szó nélkül hagyja, és sokkal inkább Márki-Zay Péter könnyen támadható szakpolitikai téziseire (migráció, rezsicsökkentés, magánegészségügy) fókuszál.

Amit nem végeznek el a kormánypártok, megteszik helyettük az egyértelműen a kormányoldallal szimpatizáló Megafon „hangosbeszélői”, akik a Facebookon naponta kommentálják Márki-Zay Péter és az ellenzék kommunikációját, értelmezve a kormánypárti szavazók számára.

Noha Márki-Zay Péter egyes nyilatkozatai az ellenzékben is vitát válthatnak ki, Mráz Ágoston Sámuel szerint az ellenzéki szavazókat ez nem befolyásolja a választás szempontjából.

Egy-egy Márki-Zay-idézet aligha tántorít el egy baloldali szavazót, legalábbis amíg az nem áll a kampány középpontjában. A baloldali tábor fele nem nagyon rajong a jelöltért, de ettől még rá és a listán mögötte állókra fog szavazni. A baloldali választói magatartásra sokkal nagyobb hatása lehet annak, ha nem hiszik el, hogy a baloldal győzni fog vagy hogy egy baloldali győzelemmel az érintett jobban járna

– fejtette ki a Nézőpont Intézet vezetője.

Egyre bizakodóbbak a fideszesek

Nagy Attila Tibor politikai elemző szerint ugyan Simon András és Péterfi Judit leigazolása azt üzeni: az ellenzék kampánycsapatát komolyan kell venni, mert lám, komoly szakemberek csatlakoztak hozzá, tompítja, hogy még mindig sok a hiba a kampányban.

Ez lehet annak az oka, hogy Márki-Zay Péter még a kampányszakemberekre sem hallgatott vagy ők nem merték komolyan kritizálni őt az eddigi megbeszéléseken. A vezető kampányszakemberekkel is vannak nézeteltérései, ezt onnan lehet tudni, hogy vasárnap este Márki-Zay Péter külön megemlítette: nem értett egyet utólag azzal, ahogy Péterfi Judit fellépett az ellenzék budapesti sajtótájékoztatóján. Nagyon furcsa, hogy maga a miniszterelnök-jelölt teszi nyilvánvalóvá, hogy nem értett egyet a saját sajtófőnökével – ilyet még egyetlenegy magyar vagy külföldi kampányban sem láttam

– magyarázta a politikai elemző az Indexnek. Rámutatott: egy kampánycsapat belső problémáit nem szokás a nyilvánosság elé tárni, segítve ezzel az ellenfelet.

Utalva a hetedik frakcióról kialakult vitára, Nagy Attila Tibor kifejtette: az ellenzéki pártok többségének az lehet a célja, hogy Márki-Zay Péter minél kevesebb hozzá hű országgyűlési képviselővel rendelkezzen.

Viszonyuk sosem volt túl jó, de az előválasztás során ez a kapcsolat még jobban kiéleződött, különösen a DK, a Jobbik, valamint Márki-Zay Péter között. Az általa erőltetett hetedik frakció körüli vita értékes időt, energiát vitt el az ellenzéktől, ez még nagyon megbosszulhatja magát a választások napján

– véli az elemző.

December végére, január elejére már-már az ellenzéki koalíció szétesésétől kellett tartani, vagy legalábbis attól, hogy szakításra kerül sor Márki-Zay és a pártok között. Ez az ellenzék számára öngyilkos fejlemény elmaradt. A pártok belátták, hogy politikailag nagyon veszélyes lenne azon miniszterelnök-jelöltjük lecserélése, akit az előválasztók többsége megszavazott. A lecserélést ugyanis nehéz lenne hitelesen megindokolni, ráadásul az ellenzéki politikusok bohócot csináltak volna magukból egy miniszterelnökjelölt-váltással mintegy három hónappal a választások napja előtt. Erről tehát lemondtak, de egy nagyon komoly feltétellel: Márki-Zay Péternek le kell mondania a hetedik frakcióról

– fogalmazott Nagy Attila Tibor.

Az Indexnek azt is mondta: Márki-Zay Péter kampánya eddig hibák sorozatát követte el, „nagyon kevés profizmust mutatva”, ugyanakkor az utóbbi pár napban enyhült a feszültség közte és a pártok között, ez pedig lehetőséget adhat arra, hogy az ellenzék összeszedje magát.

Nagy Attila Tibor arra is kitért: szerinte a Fidesznek jelenleg az a legnagyobb gondja, hogy válogasson azon Márki-Zay Péter-féle mondatokból, kijelentésekből, amelyeket a jelölt ellen tud fordítani.

„Ezekből meglehetősen sok van, a bőség zavarával küzd a Fidesz kampánycsapata. Ők sem számítottak arra, hogy Márki-Zay Péter fogja megnyerni az előválasztást, de aztán megnyugodtak valamelyest, látva a miniszterelnök-jelölt sorozatos hibáit” – tette hozzá az elemző, aki egyébként úgy látja: az előválasztás óta megváltozott a klíma, egyre bizakodóbbak a fideszesek választási esélyeiket illetően, ezért a kormánypártnak meg kell oldania, hogy szavazóik, szimpatizánsaik ne kényelmesedjenek el, és valóban elmenjenek szavazni.

Áder János köztársasági elnök kedden kitűzte a 2022-es választások időpontját: április 3-án kerül rá sor, csakúgy, mint a kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazásra.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok