Index Vakbarát Hírportál

Népszavazás: még 30 ezer aláírásra van szüksége az ellenzéki összefogásnak

2022. január 14., péntek 11:07

December közepén fogott aláírásgyűjtésbe az ellenzék annak érdekében, hogy a választásokkal egy napon a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék ügyében országos népszavazást tarthassanak. Márki-Zay Péter szerint az előválasztás után ez a két ügy az, ami elvezethet a kormányváltáshoz.

170 ezer aláírásnál tartunk országosan, napokon belül össze fog jönni a szükséges aláírások száma

– jelentette be az ellenzék közös sajtótájékoztatóján Orosz Anna.

A Momentum elnökségi tagja elmondta: mindkét ügy húsba vágó, meg kell akadályozni, hogy a magyar fiatalok és idősek a Fudan Egyetem miatt ki legyenek téve a kínai állam önkényének, de az álláskeresési járadékon is változtatni kell, hazánkban ugyanis csak három hónapig folyósítják ezt a támogatást, ami Európában a legalacsonyabb.

Karácsony Gergely kiemelte, hogy szerinte a Fudan történetében benne van minden, ami miatt az Orbán-rendszert le kell váltani. A főpolgármester szerint a jövőben olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek nem csak egy szűk körnek kedveznek.

A kérdés elvisz minket a kormányváltásig […] Hamarosan le fogjuk adni az íveket, vegye ki mindenki a részét, ugyanis minden aláírás egy újabb szög az Orbán-rendszer koporsójába

– mondta Karácsony Gergely.

Márki-Zay Péter: Nyugatra mennénk, nem keletre

Az, hogy hatósági árassá tették a csirke far-hátat, mindent elárul az országunkról – jelentette ki Márki-Zay Péter.

Mi egy olyan Magyarországot szeretnénk, ami nem keletre megy, hanem nyugatra, ahol a hatósági árak helyett lépéseket tesznek az infláció elszabadulása ellen […] Egy olyan Magyarországot szeretnénk, ahol nemcsak a csirke far-hátat engedhetjük meg magunknak, hanem a valódi középosztálybeli életstílust

– mondta az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, majd hozzátette: a népszavazási kezdeményezésük a két témában elvezet „a kormányváltásig”, az április 3-i választásokon ugyanis az eddigi legkomolyabb népszavazás lesz, aminek szerinte az egyetlen kérdése valójában az, hogy Fidesz vagy nem Fidesz.

Vadai Ágnes, a DK alelnöke szintén arról beszélt: az eddig összegyűjtött 170 ezer aláírás azt bizonyítja, hogy a magyar választók értik, hogy az előválasztás után ez a második lépcső a kormányváltáshoz.

9 havi álláskeresési járadék, lakhatási programok a fiataloknak

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a sajtótájékoztatón kiemelte: ma másfél évig keres valaki munkát, és csak a legszerencsésebbek tudnak három hónapon belül újat találni.

Ezért három hónapról kilenc hónapra emeljük az álláskeresési járadékot, nem lehet ugyanis a munkavállalókon spórolni. Ha megvalósítjuk a szociális államot, a szociális demokráciát, akkor jobb lehetőséget kap Magyarország, mint bármikor a rendszerváltás óta. Mert jelenleg hátrafele megyünk, nem előre.

Z. Kárpát Dániel szerint jól tükrözi Magyarország helyzetét a 160 ezer forintos albérlet, valamint a 133 ezer forintos minimálbér ígérete.

Mi a kínai egyetem helyett a fiatalok támogatását választjuk. Lakhatási programmal, kollégiumi férőhelyek bővítésével 30 ezer fiatal sorsát rendeznénk első körben

– mondta a Jobbik alelnöke.

Ezek mellett Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fudan Egyetem több pénzbe kerül, mint a teljes magyar felsőoktatás költségvetési forrása. Mint mondta, ez ellen tenni kell.

A Nemzeti Választási Iroda tavaly decemberben adta át az országos népszavazást kezdeményező Karácsony Gergelynek a Fudan Egyetemre és az álláskeresési járadékra vonatkozó aláírásgyűjtő íveket.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok