Index Vakbarát Hírportál

Letarolta az országot Malik, de ma is jön egy viharciklon

2022. január 31., hétfő 07:33 | aznap frissítve

Újabb ciklon frontjai érik el az országot, és a frontátvonulások szinte mindennaposak lesznek a héten is. A Corrie névre keresztelt viharciklon leginkább északkeleten okozhat erős széllökéseket.

Hétfőn nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami fokozatosan meg is vastagodik, így délután már országszerte erősen felhős vagy borult időre van kilátás – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Ma újabb, Corrie névre keresztelt viharciklon érkezik Magyarországra, azonban ez már sokkal enyhébb lesz, mint a Malik, amely vasárnap este hagyta el a térséget.

A déli megyékben délelőtt még több órát süthet a nap, délután pedig elszórtan várható eső, zápor. A nyugati, délnyugati szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten olykor erős lökések.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul. Késő estére mínusz 3 és plusz 3 fok közé hűl le a levegő.

Estére szakadozottá válik a felhőtakaró, de továbbra is erősen felhős ég lesz a jellemző. Elszórtan fordulhat elő zápor, a hegyekben hózápor. Eleinte mérsékelt lesz a légmozgás, majd hajnalban a Dunántúlon egyre nagyobb területen megélénkül a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 4 és plusz 1 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős részeken hidegebb is lehet.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint Magyarországon a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű. Megjegyezték azonban, hogy este a délnyugati, nyugati országrészben átmeneti gyenge ónos eső nem kizárt.

Ez vár ránk a héten

Az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzése szerint a frontátvonulások szinte mindennaposak lesznek a héten is. Változékony lesz az idő, hajnalonként lehetnek mínuszok, de napközben jellemzően fagypont felett alakul a hőmérséklet.

Gyakoriak lesznek a héten a záporok és hózáporok, melyekre leginkább hétfőn és a hét második felében kell számítani. A figyelmeztető előrejelzések szerint szerdára nagyobb területen lehet számítani heves széllökésekre, amelyek miatt jelenleg első fokú figyelmeztetés van érvényben. Ez a jelzés azonban szerdáig még változhat.

Csütörtökön egy melegfront érkezik, amely csapadékot is hoz magával. Hétvégén pedig ismét erős széllökésekre kell számítani.

Pusztított a Malik viharciklon

Vasárnap Magyarországra is lecsapott a Malik viharciklon, amely este elvonult, és éjjelre mérséklődött a szél. Vasárnap délutánig 550 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az országban. A hatalmas szélvihar házakat, utakat, autókat rongált meg, sok helyen a közlekedést is megbénította. A fővárosban egy rendelőintézet és egy óvoda tetőszerkezetét is megtépázta az időjárás, más nagyvárosokban jelzőlámpákat szakított le a viharos szél. Sok fa utakra, házakra, kerítésekre, autókra és elektromos vezetékekre dőlt, a szél épületek tetőszerkezetét is megrongálta. Szerencsen a városkaput rongálta meg a vihar, emiatt le kellett zárni a főutat.

A Mávinform több helyről is jelentette, hogy a heves széllökések miatt megbénult a vasúti forgalom. A legtöbb vonalon a szerelvények sebességét is korlátozták, hogy ezzel előzzék meg a vezetékek szakadását és az áramszedőtöréseket. Nagykőrös és Kecskemét között időközben helyreállították a felsővezetéket, így újraindul a vonatközlekedés.

Bár hétfő hajnalra a legtöbb vasúti vonalon elhárították a vasárnapi heves vihar okozta károkat, a Budapest–Cegléd–Szolnok–Debrecen–Záhony-vonalon továbbra is jelentős, 40–60 perces késéssel kell számolni. A Mávinform tájékoztatása szerint Cegléd és Abony között várhatóan délutánig vagy akár estig is eltart a mintegy 200 méteren leszakadt felsővezeték helyreállítása az egyik vágány felett. Ott csak egy vágányon haladhatnak a vonatok.

A torlódások és késések csökkentése érdekében a nyíregyházi, záhonyi és kör InterCity-vonatok, valamint a sebesvonatok kerülőúton, a Budapest–Újszász–Szolnok-vonalon közlekednek, ezért Zugló, Kőbánya-alsó, Kőbánya–Kispest és Ferihegy megállóhelyeket nem érintik. A Cegléd és Szolnok között közlekedő valamennyi vonat helyett ingavonat szállítja az utasokat.

A vihar miatt országszerte voltak vezetékszakadások, megsérült egy, az országos gerinchálózathoz kapcsolódó optikai internetkábel is, emiatt a Démász call centerében átmenetileg nem tudtak hibabejelentéseket fogadni. Oroszlányban pedig mintegy 3500 felhasználó nem fért hozzá a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. mobil- és vezetékes telefon-, internet-, valamint kábeltelevízió-szolgáltatásaihoz.

Még mindig dolgoznak a tűzoltók

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy a vasárnapi vihar miatt összesen 1654 beavatkozásra volt szükség, és 273 épületben keletkezett kár.

A tűzoltói munka kétharmadát a szélben letört faágak, kidőlt fák adták. Sok fa utakra, házakra, melléképületekre, kerítésekre, autókra és elektromos vezetékekre dőlt. A tűzoltói beavatkozások harmadát pedig épületkárok felszámolása, magasból lógó cserepek, bádoglemezek, reklámtáblák, ledőlt kémények eltávolítása jelentette.

Az erős szél sok épület tetőszerkezetét megrongálta, nemcsak magánházakét, hanem középületekét is. Összesen 273 épületben keletkezett valamilyen mértékű kár. Nyolc családi házban a szél olyan mértékű károkat okozott, hogy átmenetileg lakhatatlanná váltak, az itt élő 34 embert rokonok fogadták be.

Baranya megye kivételével az egész országban károkat okozott a vihar, a tűzoltóknak a legtöbb dolguk Pest megyében és Budapesten volt. Néhol közlekedési jelzőlámpákat is leszakított a szél, máshol pedig hatalmas porfelhő volt, ami a közlekedést nehezítette.

Beleden egy családi ház lemeztetejét a szél megbontotta, és egy leszakadt darab az udvaron tartózkodó emberre esett.

Több templom, kórház, orvosi rendelő és egyéb középület tetejét bontotta meg a szél, a tűzoltóknak kellett a sérült tetőt helyreállítaniuk. Volt, ahol autókra dőltek a szélben kicsavart fák, például Budapest XI. és XXI. kerületében, továbbá Gyálon is ez történt.

Hétfőn reggel még 192 helyszínen volt folyamatban a károk felszámolása – olvasható a közleményben. Hozzátették: folyamatosan dolgoztak a tűzoltók.

Hétfő délelőtt további 454 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, kora délutánig ebből 278 kárt számoltak fel a tűzoltók, akiket továbbra is kidőlt fákkal, letört faágakkal és épületkárokkal, sérült tetőkkel kapcsolatban hívtak.

Megdőltek a szélrekordok

Vasárnap az Európa északi térségében elhelyezkedő viharciklonhoz kapcsolódó hidegfront átvonult az országon, szinte az egész ország területén viharossá fokozódott a szél. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint tegnap az alábbi helyeken mérték a legerősebb széllökéseket:

A János-hegyen mért adatokkal az 1979-ben Budapest Örsöd állomáson mért óránkénti 112 kilométeres erősségű szélrekord dőlt meg.

(Borítókép: A viharos erejű szél miatt összetorlódott jég a Balatonnál, a balatonfenyvesi parton 2022. január 30-án. Fotó: Varga György / MTI)

Rovatok