Index Vakbarát Hírportál

Szlávik János elmondta, meddig tarthat még a világjárvány

2022. január 31., hétfő 14:28

Csak azoknak adható a Pfizer koronavírus elleni tablettája, akik hajlamosak a súlyos megbetegedésre. Szlávik János elmondta, hogy ez sem csodaszer, ha túl későn alkalmazzák, már nem olyan hatásos. A szakember arról is beszélt, mikor érhetjük el az ötödik hullám csúcsát.

A napokban engedélyezték a Pfizer koronavírus elleni tablettáját, amely hatalmas segítség lehet az idős, immunhiányos vagy krónikus betegek koronavírus-kezelésében – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a TV2 reggeli műsorában. A szakember elmondta, hogy abban az esetben, ha időben elkezdik alkalmazni a tablettát, kilencven százalék az esély arra, hogy az illető nem lesz súlyosan beteg a fertőzéstől.

A klinikai vizsgálatokon azok közül, akiket ezzel a tablettával kezeltek, senki nem halt meg – emelte ki Szlávik János, aki szerint ez azért nagyon fontos, mert eddig „valóban hatékony gyógyszerünk nem volt a betegség ellen”.

A tablettát elsősorban oltatlanoknak adták, de Szlávik János kiemelte, hogy mindez azért van, mert az oltottak a vakcinával már szereznek védettséget, ami segít abban, hogy elkerüljék a súlyos megbetegedést. Ettől függetlenül a gyógyszer alkalmazható az oltottak esetében is – tette hozzá.

Ez sem csodaszer, tehát senki ne gondolja, hogy vége a koronavírus-járványnak vagy vége annak, hogy aggódjunk. A szabály az, hogy csak azoknak adható, akik súlyos állapotba kerülhetnek a betegségtől

– magyarázta az orvos, aki kiemelte, hogy már a betegség elején alkalmazni kell a gyógyszert. Ha egy hét eltelik a panaszok jelentkezésétől, már messze nem olyan jó hatású a készítmény – mondta.

A koronavírus ellen kifejlesztett orrspray-kre és fertőtlenítőkre kitérve Szlávik János elmondta, hogy vannak olyan tanulmányok és kísérletek, amelyek szerint egyes spray-k hatékonyak a fertőzés ellen. Azonban kiemelte, hogy ezek egyelőre kísérleti stádiumban vannak, nem bizonyítottak, ami nagyon fontos, mert oda kell figyelni arra, hogy csak bizonyítottan hatásos készítményeket alkalmazzunk a fertőzéssel szemben.

Hallgassunk a szakemberekre, azt használjuk, ami bizonyítottan hatékony

– tanácsolta Szlávik János.

A szakember a poszt-Covid-tünetekről is beszélt. Mint mondta, több poszt-Covid-megbetegedés volt a delta-variánsnál, az omikronnál alacsonyabb ez a szám. Az orvos úgy véli, hogy az adatok alapján kijelenthető: nemcsak enyhébb a betegség lefolyása az omikron esetében, hanem a poszt-Covid-tünetek is kevésbé jelentkeznek.

Úgy gondolom, hogy a múlt hét és ez a hét lesz az, amikor a csúcsát fogják jelenteni a napi esetszámoknak. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a hét lesz a csúcs, és ezután lassú csökkenés lesz 

– fogalmazott Szlávik János, aki szerint ettől függetlenül a kórházban ápoltak száma még emelkedhet, ugyanis az esetek többségénél a harmadik–hatodik napon jelentkeznek a súlyos tünetek, amelyek miatt akár kórházi ellátásra is szükség lehet.

Szlávik János emlékeztetett, hogy néhány kutató úgy gondolja, hogy ez a vírushullám hozza el a járvány végét. Hozzátette: ő nem bízik ebben annyira, hiszen „ahogy megjelent az omikron, úgy bármikor megjelenhet egy másik változat”.

Ne felejtsük el, hogy itt vírusról beszélünk. Egészen biztos, hogy ha védőoltást kaptunk vagy átestünk a betegségen, akkor valamiféle védettségünk van. Úgyhogy tényleg úgy tűnik, hogy már lecsengőben van a világjárvány

– tette hozzá a szakember.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, a hétfőn közölt hétvégi összesített adatok alapján Magyarországon 45 407 új fertőzöttet azonosítottak, meghalt 176 beteg. Az aktív fertőzöttek száma így 231 601 főre emelkedett, az elhunytaké 41 405. Kórházban 3903 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 150-en vannak lélegeztetőgépen.

(Borítókép: Szlávik János 2021. december 15-én. Fotó: Soós Lajos / MTI)

Rovatok