Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc megtámogatta a DK-t, Jakab Péternek kevesebb készpénze van

2022. február 1., kedd 01:39

Nyilvánosak a köztársasági elnök, a kormánytagok, a parlamenti képviselők, illetve a polgármesterek és az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatai. Január 31-ig kellett nyilatkozniuk a 2021-es évet tükröző vagyoni helyzetükről.

Megnéztük az ellenzék prominens szereplőinek vagyonnyilatkozatait is, köztük Gyurcsány Ferencét, Jakab Péterét, Kunhalmi Ágnesét, Tóth Bertalanét, Szabó Tímeáét, Tordai Bencéét, Ungár Péterét és Hadházy Ákosét.

Gyurcsány Ferenc segített a pártjának

Gyurcsány Ferenc egy évvel ezelőtti vagyonnyilatkozata szerint Pápán van egy 50 négyzetméteres lakása, Kötcsén pedig felerészben birtokol egy 267 négyzetméteres családi házat.

Értékpapír-megtakarítása akkor 823 millió forintot tett ki, készpénzt nem tüntetett fel. 2,5 milliós hitelintézeti számlakövetelése volt, emellett továbbra is fennállt egy 225 milliós követelése „lakásvásárlás foglaló és előleg” címén. Bankhitele és értékpapír-fedezetű hitele összesen 272 millió forint volt.

A DK elnökének vagyonnyilatkozatában továbbra is a pápai és a kötcsei ingatlan szerepel. Értékpapír-megtakarításának árfolyamértéke 928 millió forintra hízott. „Lakásvásárlás foglaló és előleg” című követelése már 348 millió forint, itt feltüntetett 42 millió forint kölcsönt is.

A korábbi miniszterelnöknek 60 millió forintos bankhitele van, 288 millió forint értékpapír-fedezetű hitel mellett. Az egyéb közlendők között olvashatjuk, hogy a Demokratikus Koalíciónak nyújtott egyéb vissza nem térítendő támogatás címén 47 millió forintot, valamint 25 millió forint kölcsönt.

Az országgyűlési javadalmazásán kívül az Altus Portfólió Kft.-ből kivont jövedelme eseti jelleggel bruttó 6,2 millió forint volt.

Jakab Péternek kevesebb készpénze van

Jakab Péter 2021 elején 4,1 millió forint készpénzzel rendelkezett, valamint 9,15 millió forint tartozással. A nevén volt egy 106 négyzetméteres miskolci ház fele.

A Jobbik elnöke továbbra is felerészben tulajdonolja a miskolci házat. Készpénzállománya 4,1 millió forintról 2,5 millióra csökkent. A hitelintézeti tartozását némileg sikerült csökkenteni, 9,15 millió forintról 8,2 millióra.

Kunhalmi Ágnesnek csökkent a tartozása

Az MSZP társelnökének 2021-es vagyonnyilatkozatában szerepelt egy XIII. kerületi, felerészben tulajdonolt ingatlan, egy 57 négyzetméteres lakás, valamint egy 2018-ban vásárolt Opel Astra. Adóstársával közösen 2,5 millió forint tartozása volt.

Kunhalmi Ágnes megtartotta XIII. kerületi, felerészben birtokolt lakását és az Opel Astrát is. Takarékbetétben van 644 ezer forintja, lakás-takarékpénztárba havonta húszezer forintot fizet. Adóstársával közös tartozása 2 millió forintra csökkent.

Tóth Bertalan, az erdőtulajdonos

A szocialisták másik társelnökének az egy évvel ezelőtti nyilatkozata szerint Nagykozáron van egy 2780 négyzetméteres erdője, melynek felerészben tulajdonosa. Pécsen birtokol két művelésből kivett telket, egy utat, és egy házat, utóbbi kettőt felerészben. Ezekben nem történt változás.

A pénzügyeiben 3 millió forint életbiztosítás, és 7,7 millió forintos követelés volt. Életbiztosítása már 3,5 millió forint, a pénzkövetelés 9 millió forintra emelkedett. Ügyvédi tevékenységét továbbra is szünetelteti.

Szabó Tímea törlesztett tartozásából

Szabó Tímea országgyűlési képviselőnek, a Párbeszéd társelnökének, parlamenti frakcióvezetőjének – ahogy már a tavalyi vagyonnyilatkozatában is fel volt tüntetve – van egy 2009-ben vásárolt 72 négyzetméteres, III. kerületi lakása Budapesten, egy másik, 1990-ben vásárolt III. kerületi, 86 négyzetméteres lakásnak pedig felerészben tulajdonosa. Friss nyilatkozata szerint pénzintézettel szembeni tartozása 7,3 millióról 6,4 millióra csökkent.

Tordai Bence több millióval tartozik

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a vagyonnyilatkozata szerint 8/24 tulajdonosa egy 2016-ban vásárolt 997 négyzetméteres ingatlannak, rajta egy 130 négyzetméteres családi házzal. Továbbá felerészben tulajdonosa egy 2014-ben vásárolt magyarnándori 247 négyzetméteres ingatlannak, rajta egy 60 négyzetméteres családi házzal. Tordai Bencének van egy Toyota Avensis Verso 2005 típusú gépjárműve, amelynek 2018 óta tulajdonosa. Pénzintézettel szemben, adóstársként 9 860 000 Ft, illetve ezen túl 20 296 560 Ft tartozása van. Magánszemélyekkel szemben is tartozik 5,5 millió forinttal. A Párbeszédtől jogosult elnökségi tiszteletdíjra: ez 429 500 Ft. A jövedelem rendszeressége: 4 hónap.

Ungár Péter ajándékba kapott egy festményt

Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP elnökségi tagja 1/4 tulajdonosa egy 2006-ban örökölt 340 négyzetméteres, Budapest II. kerületi családi háznak. Van egy 2020-ban vásárolt Toyota RAV4-ese, 2021-ben pedig ajándékként kapott egy Zámbó István-festményt.

Tavalyi vagyonnyilatkozatában az szerepelt, hogy a bankszámláján 18 millió forint és csaknem 9 millió forintnak megfelelő devizája van, illetve 99 millió forint egyéb számlaköveteléssel rendelkezik. Mostani nyilatkozata szerint 12 millió 200 ezer forint szerepel a számláján, és valamivel több mint 9 millió forintnak megfelelő devizája van. 99 milliós számlakövetelése 2021-ben is megmaradt.

Továbbra is 17 százalékos részesedése van a BIF-részvényeket tulajdonló PIÓ-21 Kft. vagyonkezelőben, 90 százalékos a tulajdonrésze az Azonnali.hu-t kiadó Azonnali Média Kft.-ben, valamint 45 százalékos tulajdonhányada van a Kő a Mezőn Nonprofit Kft.-ben.

Hadházy Ákos bízik az államkötvényben

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőnek van egy 5000 négyzetméteres szőlője Fácánkerten, illetve felerészben tulajdonosa Szekszárdon egy 140 négyzetméteres lakásnak. A képviselő már tavaly is feltüntette, hogy használ egy lízingelt Škoda Kodiaqot, egy Trabant Combit, és egy 2001-ben üzembe helyezett VW Caddyt. Friss vagyonnyilatkozata szerint államkötvényben 6,3 millió forintja van. Pénzintézettel szemben 3,9 millió, míg devizában 5,8 millió forintnyi követelése van. Hitelintézettel szemben 9,5 millió forint tartozása van. 25 százalékba tulajdonosa a Hadház-Vet Kft.-nek, amelynek a nyereségéből 50 százalékban részesedik.

Cikksorozatunkban beszámoltunk Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Novák Katalin, a Fidesz–KDNP államfőjelöltje, továbbá miniszterek, kormánypárti és ellenzéki politikusok, illetve Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester vagyoni helyzetéről.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok