Történelmi rekordot ért el az új építésű lakások ára a fővárosban: 2022. januárban egymillió forintos átlagos négyzetméteráron vásárolhatunk új lakást Budapesten. A megyék között komoly különbségek láthatók.
Kimagaslóan magas a lakásépítési kedv az erős piaci kínálat és kereslet miatt. Részben ennek köszönhetjük, hogy elérték az egymillió forintot a budapesti átlagos négyzetméterárak januárban, amire korábban még soha nem volt példa – derült ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
Már tavaly megugrott a lakásépítési kedv, amely az idén és a következő évben sok újlakás-átadást vetít előre. A növekedés elsősorban a 2021-ben újból bevezetett kedvezményes lakásépítési áfának köszönhető, amit tovább erősíthet a tavaly ősszel elindított jegybanki zöld otthon program
– mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A lakásépítések tehát biztosítják az egyre nagyobb kínálatot, miközben a kereslet is egyre erősebb, ami az árak emelkedésében is látható. Idén januárban történelmi rekordot döntött az új építésű ingatlanok budapesti piaca: az átlagos négyzetméterár éves szinten 17 százalékos emelkedéssel 1,03 millió forintos csúcsot ért el.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)