Index Vakbarát Hírportál

Parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel az ellenzék a Völner-ügyben

2022. február 20., vasárnap 13:50

Az Egységben Magyarországért politikusai vasárnapi sajtótájékoztatójukon bejelentették, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik a Schadl–Völner-ügyben.

Gelencsér Ferenc, a Momentum politikusa azzal kezdte, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb kormányzati korrupciós ügyére derült fény, Völner Pál viszont továbbra is szabadlábon van, és országgyűlési képviselő.

A szocialista Kunhalmi Ágnes így fogalmazott:

Kizártnak tartjuk, hogy Varga Judit ne tudott volna erről az egészről, kizártnak tartjuk, hogy Orbán Viktor ne tudna arról, mi történik a kormányban.

Az MSZP társelnöke hozzátette: az Emberi Erőforrások Minisztériumának érintettségét is vizsgálnák.

Konczer Erik országgyűlési képviselőjelölt hangsúlyozta, hogy egy olyan befolyásos gyanúsítottnál, mint Völner Pál, fennáll a szökés vagy a tanúk befolyásolásának veszélye. A DK azért tett feljelentést, hogy vizsgálják az ügyészség mulasztását, de elutasították a panaszukat.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője elmondta: „ahol a miniszterhelyettes feláldozható gyalog egy sakktáblán, ott a szálak a miniszterekig, sőt akár a miniszterelnökig nyúlnak.” Az ellenzéki politikus úgy látja, hogy ez az ügy csak egy kis szelete „annak a hatalmas korrupciós hálózatnak, amivel a Fidesz az egész országot behálózta”.

Völner Pál, az azóta lemondott igazságügyi államtitkár, valamint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke ügyével több cikkben foglalkoztunk, ezeket itt találja.

Rovatok