Index Vakbarát Hírportál

Ha segítene a háborús menekülteken, ezeket a szervezeteket érdemes keresni

2022. február 27., vasárnap 17:16

Számos helyen és módon várják az adományokat, a segítő kezeket, a tenni akaró embereket.

Február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, a harcok már Kijevig terjednek. A világsajtót bejárták és bejárják a megindító képek a háború elől menekülő családokról, a metróaluljárókban megbúvó emberekről, a határokon felállított menekülttáborokról. Azonban a segíteni akarás most is megmutatta magát, és sokan írtak szerkesztőségünknek is, hogy szívesen adakoznának, segítenének a maguk módján, ám nem tudják, melyek a megbízható szervezetek. 

Az Index korábban beszámolt róla, hogy február 24-én a Magyar Vöröskereszt és a Magyarországi Református Egyház külön-külön adománygyűjtést hirdetett az ukrán polgárok javára. Ugyanezen a napon a Migration Aid civil szervezet felhívást tett közzé, melyben – megelőző jelleggel – civil segítőket keresett Magyarország ukrajnai határának térségében. Másnap a Debreceni Egyetem (DE) valamennyi üres kollégiumi férőhelyét (akkor ez 250 volt) felajánlotta a Kárpátaljáról érkező hallgatók, oktatók és más menekültek elszállásolására. 

Szombat óta hívható a 1357-es nemzeti segélyvonal, amelynek hívásával 500 forinttal lehet támogatni a Híd Kárpátaljáért összefogást – jelentette be Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében. 

Az Összefogás Ukrajnáért Facebook-csoport néhány nap alatt elérte a csaknem hatvanezres tagságot, itt segítséget nyújthatnak és kérhetnek az emberek. A Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja) csoportban is segítséget kínálnak fel, sokan szállást, mások fuvarozást, vagy ingatlanjaikat teszik elérhetővé.

Február 26-án útnak indult az Ökumenikus Segélyszervezet 28 tonnás segélyszállítmánya Kárpátaljára élelmiszerekkel, higiéniai cikkekkel megrakva; a jövőben további ilyen akciók következnek – mondta Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója. 

Mindezek mellett számos ország szintén segélyszállítmányokat küldött Ukrajnába, ezek közül talán a legérdekesebb, hogy kriptovaluta-elemzők szerint eddig legalább 9 millió dollárt ajánlottak fel az ukrán háborús erőfeszítések támogatására névtelen Bitcoin-adományozók

Az ismert magyar műsorvezető és stylist, Lakatos Márk a Facebook-oldalán összegyűjtötte azokat a szervezeteket, melyeken keresztül segíteni lehet a háborús menekülteknek. 

Rovatok