Index Vakbarát Hírportál

Már időalapú jeggyel is utazhatunk Budapesten

2022. március 1., kedd 19:52

Keddtől elérhetők a 30 és 90 perces, időalapú jegyek a budapesti tömegközlekedésben. Az időalapú jegyek kizárólag digitális formában elérhetők, papíron nem.

Március első napjától már 30 és 90 perces, időalapú jegyekkel is lehet utazni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain. A BudapestGO alkalmazásban elérhető újfajta jegyekkel többször is át lehet szállni, és oda-vissza irányokba is használhatók – írta a BKK a szerkesztőségünknek küldött közleményükben.

A kizárólag digitális formában elérhető időalapú jegyekkel minden – érvényességi időn belül – elkezdett utazást be lehet fejezni Budapesten belül, még akkor is, ha az tovább tart, mint 30 vagy 90 perc. Az új jegytípusok kizárólag az alkalmazás frissítése után jelennek meg a BudapestGO-ban.

Az új két jegytípus:

Egy hagyományos vonaljegy ára 350 forint, azonban – a metróvonalakat kivételével – csak egy járművön használható. Aki tehát akár csak egyszer is átszáll egy másik járatra – vagy oda-vissza utazik ugyanazon a vonalon –, annak már megéri inkább a 30 perces jegyet használnia két vonaljegy helyett. A sokak által ismert, 530 forintba kerülő átszállójegynek is jó alternatívája lehet a 30 perces jegy, ha használója egynél többször szeretne átszállni utazása közben.

A 90 perces jegy érvényességi idejébe még egy oda-vissza út is beleférhet, hiszen bármelyik irányba érvényes. Ráadásul bizonyos esetekben akár 120 percig is használható, hiszen az érvényességi időn belül elkezdett utazás akár a végállomásig befejezhető Budapesten belül.

A kizárólag digitális formában elérhető időalapú jegyet a járműre történő felszálláskor vagy a metró területére való belépéskor kódbeolvasással kell érvényesíteni. Ezt minden átszálláskor meg kell tenni, ezzel igazolva, hogy a kiválasztott időhatáron belül szálltunk fel az adott járműre. A BKK már minden járatára kihelyezte ezeket a kódmatricákat, hiszen az a digitális vonaljegy bevezetéséhez is szükséges volt.

A BKK felhívta a figyelmet, hogy mindenképp az utazás elkezdése előtt, tehát felszálláskor kell érvényesíteni a jegyet, hiszen a járművek utasterében nincs kódmatrica. A kódbeolvasást követően megjelenik egy animált ábra, és ezt kell felmutatni ellenőrzés esetén.

Az időalapú jegyet a főváros közigazgatási határán belül a HÉV-eken és a Volánbusz járatain is elfogadják. A klasszikus vonaljeggyel ellentétben ezek a jegytípusok nem korlátozzák az átszállások számát.

Az időalapú jegyekkel minden – érvényességi időn belül – elkezdett utazást be lehet fejezni, még akkor is, ha az tovább tart, mint 30 vagy 90 perc. Tehát a 30 perces jeggyel 29 perc 59 másodpercig, a 90 perces jeggyel pedig 89 perc 59 másodpercig fel lehet szállni egy újabb BKK járatra, és azzal akár a végállomásig lehet utazni Budapesten belül. Ennek köszönhetően a 30 perces jegyet akár 60 percig, a 90 perces jegyet akár 120 percig is használhatják az utasok.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok