Index Vakbarát Hírportál

Öt éve virágzik és elpusztíthatatlan Zuglóban a korrupciógyanús parkolás

2022. március 7., hétfő 06:32

Az „ősbűnt” még 2016-ban követte el a XIV. kerület Karácsony Gergely nevével fémjelzett vezetése, majd egymást követték a gyanús döntések, melyek a kerületnek inkább veszteséget, a bevont vállalkozásnak viszont milliárdos nyereséget eredményeztek. Most, a választási kampányban dőlhetnek ki a csontvázak a szekrényből.

„A parkolási botrányban, a parkolási szerződésnél egész biztos, hogy jogtalan anyagi előnyök keletkeztek. Azt, hogy ez a pénz hova került, azt nyilvánvalóan csak egy nyomozás tudja eldönteni, mert magától senki nem mondja el, hogy hozzá kenőpénzek jutottak volna" – ezt maga Hadházy Ákos, az ellenzéki összefogás választási sikere esetén a korrupcióellenes miniszteri tárca várományosa nyilatkozta. Hogy mire is célozhatott pontosan, azt a Civilzugló Egyesület önkormányzati képviselőjének információi alapján kíséreljük meg összerakni.

Már javában Karácsony Gergely volt Zugló polgármestere, amikor 2016 elején a fizetőparkolás bevezetése mellett döntött a XIV. kerület. Ehhez parkolójegy-kiadó automaták beszerzésére és üzemeltetésére kellett megoldást találni. Már ezen a ponton gyanús manőverekről számolt be Várnai László képviselő, amikor jelezte, hogy a kerület szocialista többségű Tulajdonosi és Közbeszerzési Bizottsága 1 milliárdról 1,4 milliárdra emelte a megvásárolni kívánt műszaki és szolgáltatási tartalom becsült értékét. A szocialisták bábáskodása mellett, gyorsított eljárásban gyorsan le is zárták volna a pályázati kiírás tartalmi összeállítását, ám ezt első körben a Közbeszerzési Döntőbizottság (az indokolatlan gyorsított eljárás miatt) elkaszálta, 1 millió forintra büntetve az önkormányzatot.

másodszorra a Fidesz támogatásával azonban már átment, így Karácsony Gergely polgármesternek ki kellett írnia a közbeszerzést. (A szavazáson ő maga tartózkodott, nem élt polgármesteri vétójogával.)

A közbeszerzési felhívásra három pályázó jelentkezett, ezek közül a Fer-Park Kft. ajánlatát alaki okok miatt már az elején kizárta az önkormányzat bírálóbizottsága. A végső döntés azt a C-Ware konzorciumot hozta ki győztesnek, mely Zugló számára a kedvezőtlenebb ajánlatot adta. Konkurense, a DBM Műszertechnika Kft. ugyanis a 204 darab parkolóautomatát 78 millióval olcsóbban szállította volna, az üzemeltetést pedig 20 százalékkal olcsóbban vállalta volna, ha versenyben maradhat.

Nem hagyták, így azóta is a C-Ware intézi a zuglói parkolást, és – amint arra Várnai is rámutat – 2019-re egészen tetemes, mintegy 739 milliós veszteséget rakott össze a helyi adófizetőknek. A legnagyobb veszteséget nem is az üzemeltetés, hanem a parkolás-ellenőrzés kiszervezése okozta: 1,4 milliárdból egyetlen év alatt 528 milliót költöttek erre. 2019 nyarán – bár a szocialisták mindent megtettek, hogy meghosszabbítsák a kerület számára előnytelen szerződést – végül sikerült megszüntetni, és saját kezébe vette a kerület az üzemeltetést, noha ezt a szocialisták láthatóan nem akarták.

Az önkormányzat nemhogy nem bontotta fel a C-Ware-rel a szerződést, de újabb 76 parkolóóra megvásárlására és 4 éves üzemeltetésre szóló közbeszerzést írt ki.

Ekkor már árverseny sem volt, egyedül a C-Ware pályázott.

A 444 videójában a frissen polgármesterré választott Horváth Csaba erről azt mondja, hogy Zugló önkormányzatának gazdasági érdekei alapján jó ajánlatot kaptak. Ezek azok az automaták, amelyeknél nem lehet kártyával fizetni, még mindig érmebedobásos rendszerrel működnek. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. adatai alapján zuhan az érmés fizetések aránya a telefonon indított parkolásokéhoz képest, Horváth Csaba ezt a helyzetet konzerválta, amikor (a veszélyhelyzetre tekintettel egyedül) döntött a C-Ware újabbmegbízásáról.

Ellenőrizhetetlen pénzek vándorútja

A Zugló jelenlegi polgármesterét karcolgató parkolási botrány kulcsszereplője épp a C-Ware Kft. lehet, melyet korábban Kupper András alapított, bár azóta már kiszállt belőle. Kupper neve a Centrum Parkoló Kft.-vel vált ismertté, melynek vezetője, Fürst György ellen korrupciógyanú ügyében folyik büntetőper a Fővárosi Törvényszéken.

A C-Ware konzorciumának egyik tagja az a SIS Parking Kft., amelynek de facto irányítója Fuzik Zsolt. A férfi a BKV korábbi informatikai igazgatójaként is dolgozott, és a BKV-val szerződött SYS IT Services Kft. számlagyárának ügyében folytatott nyomozás egyik gyanúsítottja is volt. A Magyar Nemzet a birtokába került ügyészségi iratok alapján nem kevesebbet állít, mint hogy 2017 és 2019 között 

Fuzik Zsolt minimum 250 millió forintot, a cég profitjának a felét átadta Horváth Csabának, illetve párttársának, a szocialista Tóth Csaba országgyűlési képviselőnek.

A mobilfizetés dominánssá válására reagálva az egységes fővárosi parkolási rendelet ma már lehetővé teszi, hogy ne 50 méterenként, hanem csak 250 méterenként kelljen automatákat elhelyezni a fizetőövezetekben. Zugló viszont ragaszkodik a sűrű telepítéshez, hisz több berendezés üzemeltetése nagyobb profitot eredményez a C-Ware-nek. Nem is ritkították meg. 

A Fidesz kezdeményezésére ugyan 2019 nyarán a testület megszavazott a parkolási ügyek feltárására egy vizsgálóbizottságot, mely két ülést tartott is, ám a novemberben megválasztott Horváth Csaba időszakában soha többet nem hívták össze. Az utolsó „békeévben”, amikor nem volt (a Covid miatt ingyenes parkolás), 1,4 milliárd forint körüli bevétel keletkezett az automatákon, ebből azonban csak néhány 10 millió került vissza az önkormányzathoz nyereségként. A többit az üzemeltető C-Ware „elköltségelte”.

Horváth Csabát meggyanúsítják

Mint említettük, 2016-ban döntött arról Zugló akkori vezetése, hogy bevezetik a fizetőparkolást. Horváth Csaba akkor a fővárosi közgyűlés tagja volt, a gyanú szerint azonban már tevőlegesen megjelent a XIV. kerület tervezett fizetős parkolási rendszerének kialakítási konstrukciója körül. A feltevés szerint ő és egy társa keresett üzemeltetésre egy olyan gazdasági társaságot, amelytől a parkolási cég nyereségének felét visszakaphatták. (Az ügyben Tóth Csaba, Zugló szocialista országgyűlési képviselője, és Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója is érintett lehet.)

Noha a zuglói polgármester az ATV stúdiójában visszautasította az ellene felhozott vádakat, a gyanút erősíti, hogy a polgármester a baloldali összefogás érdekében, politikai kármentés céljából hajlandó lenne „végiggondolni”, hogy visszalépjen az ellenzék országos listáján elfoglalt helyéről.

(Borítókép: BKK)

Rovatok