Index Vakbarát Hírportál

Fürjes Balázs: Tíz nap, és kiderül, miként újul meg a Nyugati pályaudvar

2022. március 16., szerda 17:49

„Ráfordultunk a célegyenesre: megkezdte munkáját a tervpályázatokat elbíráló nemzetközi zsűri, tíz nap, és kiderül, miként újul meg a Nyugati pályaudvar és környezete” – közölte Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára közösségi oldalán.

Az államtitkár legfrissebb Facebook-posztjában emlékeztetett rá, hogy nyílt, nemzetközi építészeti tervpályázatot írt ki a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ a Nyugati pályaudvar 21. századi korszerűsítésére, a Váci út–Lehet utca–Szabolcs utca–Dózsa György út–Podmaniczky utca–Nagykörút térségének teljes városrendezésére.

Fürjes Balázs hozzátette: erre a nagyszabású városépítő munkára 12 világhírű építészirodától érkeztek pályaművek, ezeket a napokban bírálják el.

Arról is beszámolt, hogy Vitézy Dáviddal, a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatójával közösen vezetik a zsűrizést.

Három nap alatt hozunk döntést, parázs vitákra számítok, hiszen egy igazán színes zsűrit kértem fel a munkára: ellenzéki és kormánypárti delegáltak, az érintett kerületi önkormányzatok, az építész és vasútszakmai szervezetek képviselői közösen bírálják el a beérkezett pályaműveket

– írta Fürjes Balázs a bejegyzésében.

Az államtitkár szerint a nagyvárosi élet lényege a sokszínűség, ahol különböző életmódok, gondolatok és vélemények élnek együtt. Mint fogalmazott: ezt tükrözi a szakmai zsűri összetétele is.

Budapest közös ügyünk, ezért fontos volt nekem, hogy a döntésben részt vegyen Budapest, Terézváros és Angyalföld baloldali-ellenzéki városvezetése is. Mert mélyen hiszek az együttműködésben és a párbeszédben, még akkor is, ha ez a különböző politikai oldalakhoz tartozó szereplők esetén nagy vitákat és lassabb döntéshozatalt jelent

– tette hozzá az államtitkár, aki posztjában felsorolta, kik alkotják a zsűrit.

Március elején írtuk meg, hogy megkezdődik a Nyugati pályaudvar és környezetének megújítására kiírt tervpályázat második fordulójába bejutott tizenkét pályamű szakmai értékelése.

A tervezett beruházás nyomán a következő években 23,5 hektár, azaz csaknem két városmajornyi közterület szabadul fel és nyer teljesen új funkciót. A helyén új közpark, minőségi zöldterületek és középületek jönnek létre, valamint a Nyugati pályaudvar is megújul, a föld alatt hatvágányos mélyállomással.

(Borítókép: Vitézí Dávid és Fürjes Balázs 2022. március 16-án. Fotó: Fürjes Balázs / facebook)

Rovatok