Index Vakbarát Hírportál

„Nem akarjuk feladni” – folytatódott a pedagógussztrájk

2022. március 17., csütörtök 12:51

Egész nap kongott az ürességtől a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, a diákok többsége a határozatlan ideig tartó sztrájk miatt csütörtökön is otthon maradt. Más intézményekben is sok volt a hiányzó, de van olyan iskola is, ahol szerdán csak egy egynapos szolidaritási sztrájkot tartottak, ma pedig már hagyományos rendben zajlott az oktatás.

Március 16-án határozatlan ideig tartó munkabeszüntetés indult az oktatási intézményekben, ami azt jelenti, hogy még nem ért véget sztrájk, sok helyen csütörtökön sem volt tanítás.

Így volt ez többek közt Budapesten, a Bajza Utcai Általános Iskolában is, ahol ma 17 pedagógus sztrájkolt.

Szerdán még 21-en voltunk, mára egy picit csökkent a létszám, de a lelkesedésünk töretlen. Jövő héten szintén szerdán és csütörtökön ugyancsak sztrájkolunk, az órákat akkor viszont megtartjuk, így teljesítjük összesen a négy nap alatt a rendeletben előírt 50 százalékot

– mesélte az Indexnek Csermák Tibor helyi sztrájkbizottsági tag, kiemelve, hogy a szülők és a diákok részéről is nagy a támogatás, van olyan osztály, ahol csak négy-öt tanuló jelent meg.

Szintén folytatták a sztrájkot a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban, ahova szinte csak azok a diákok mentek be, akik dolgozatot írtak, vagy valamilyen versenyen vettek részt. Eközben a munkabeszüntetésben részt vevő tanárok szabadidejükben a menekülteknek készítettek szendvicseket.

Háromnapos beleállós sztrájkot hirdettünk, a második napnál tartunk, semmiképp nem akarjuk feladni

– mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Facebook-videójában Tollner József, az intézmény pedagógusa, aki beszélt arról is, hogy szerinte jóval többen tagadták meg a munkát országszerte, mint amit kormány által kiadott adatok mutatnak.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma a határozatlan ideig tartó sztrájk első napján arról számolt be, hogy szerdán a tanárok 13 százaléka vett részt a munkabeszüntetésben.

Van, ahol egynapos szolidaritási sztrájkot tartottak

Ahogy arról szintén írtunk, nemrég a PDSZ újabb sztrájkbizottságot alakított, melynek keretein belül a szakképző intézményben dolgozók érdekeit képviselik. A szakszervezet országos választmányi tagja, Nagy Erzsébet az Indexnek korábban arról beszélt, hogy az itt tanító pedagógusok is szerettek volna a szolidaritási sztrájkban részt venni, ehhez viszont az kellett, hogy valamilyen formában az ő érdekeiket is megjelenítsék.

„Egyértelmű volt, hogy nekünk is ki kell állnunk, viszont mi szerdán csak egy egynapos szolidaritási sztrájkot tartottunk, intézményünkben minden tanár önállóan döntötte el, hogy hány órát vállal be. Nálunk ma már hagyományos rendben folytatódott az oktatást” – mondta az Indexnek Guba János, a Szegedi SzC József Attila Általános Iskola és Szakképző Iskola földrajz–történelem szakos tanára.

Mint ismert, szerdától országos sztrájk indult az oktatási intézményekben. A munkabeszüntetést szülők és diákok is támogatták, a fővárosban a Parlament és az Emmi épülete előtt is tüntettek a tanulók. A munkabeszüntetés főbb eseményeiről itt, az odáig vezető útról pedig itt írtunk korábban.

(Borítókép: Csermák Tibor / Bajza Utcai Áltános Iskola)

Rovatok