Azt javasolja, hogy az MSZP új neve „Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége” legyen. Közleményében az esély megteremtésének nevezte a párt újjászületését szorgalmazó koncepcióját. Bejelentkezett a társelnöki pozícióra. Adódik a kérdés: ön a párt egyetlen esélye?

Nem. Egy részletes javaslatsort tettem le, amelynek csak egy következménye lenne a névváltoztatás. Bár nyilvánvalóan a sajtó ezt kapta fel, ezt emelte ki hírként. Talán szándékosan is dobtam be a köztudatba, de itt valójában a párt gyökeres, belső megváltoztatásáról, újjászületéséről van szó. Ha a közösségem úgy dönt, hogy ezt a programot, vagy egy ehhez hasonlót végigvisz, akkor annak megvalósításában munkát, feladatot akarok vállalni.

Mikor és miért határozta el magát, hogy elindul az MSZP társelnöki székéért?

A párt választmányi ülésén igen komoly támogatást kapott az általam egy hosszú előadásban felvázolt újjászületési program. Tóth Bertalan, a párt elnöke és frakcióvezetője pedig jelezte, hogy nem indul el a társelnöki tisztségért a következő kongresszuson. Ezek után százasával kaptam az üzeneteket, hogy ne csak beszéljek a programról, hanem akkor vállaljam is érte a felelősséget. Ezért is döntöttem el – tulajdonképpen egy nap alatt –, hogy elindulok a társelnökségért.

Nyílt levelében többek között azt írta, hogy vannak pillanatok az életben, amikor meg kell állni és őszintén számot vetni, ha kell, fájdalmas őszinteséggel. Miért érzi úgy, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott?

Az egész ellenzéknek tudomásul kell vennie, hogy nem csak egyszerűen jobban kell csináljuk azt, amit eddig tettünk, hanem máshogy. Nyilvánvalóan nem a többi párt közösségének a megváltoztatását kell hogy célul tűzzem ki – ez legyen az ő dolguk –, hanem a saját közösségemét. Tizennyolc évesen léptem be az MSZP-be, igazi mozgalmáralkat vagyok. Sok mindent csináltam, és sok mindent kaptam ettől a közösségtől.

Ezt egyébként én hosszú évek óta mondom, csak választásról választásra, állandó kényszerek között kellett táncolnia a pártnak. Most azonban itt az alkalom arra, hogy lezárjuk a párt eddigi múltját, a politikatörténet polcára tegyük, és egy új lapot nyissunk. Százharminckét éves a magyar szociáldemokrácia. Kell, hogy jövője, és ne csak múltja legyen.

Azt is írta, a negyedik kétharmados Fidesz-győzelem egyértelművé tette, hogy a cölöpöket meghagyva, de az alapokig vissza kell bontani az építményt, és egészen másképp kell küzdeniük. Hogyan lehet másképp?

Változtatnunk kell a nagypárti időszakra létrehozott belső struktúránkon, működésünkön. Nem hinném, hogy az emberek ma pártalapszervezetekben gondolkodnak, még ha aktív támogatói is a baloldalnak. Ezért szeretném az esélykörök országos mozgalmát elindítani, amely akár a legkisebb településeken is egy-két emberrel létrejöhet. A helyi közösség problémáival foglalkozna, az ottani kéréseket, javaslatokat juttatná el az országos hálózatba, amely meghallgatná azt is, ha programjavaslataik, kérdéseik és kéréseik vannak. Sokszor fordítva ültünk a lovon: elvittük a politikai üzeneteket és javaslatokat, de visszafelé már ritkábban fogadtuk be. Ezen is változtatni akarok. Egy nagy országos mozgalommá – sok-sok létrejövő kis civil esélykörrel – bővíteném a pártot, amit a javaslatom szerint „Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközösségének” szeretnék hívni, de nincs semmi kőbe vésve.

Melyek azok a cölöpök, amelyeket meghagyna?

A cölöpök: Saci néni Miskolcon, a párttagjaink Szombathelyen, Kübekházán vagy Szegeden, Tóth József polgármester úr Budapesten, és még sorolhatnám. Ők a cölöpök, akik évtizedek óta jóban és rosszban megemelik a zászlót, hisznek a közös céljainkban. Rájuk kell építkezni. A mai napig az MSZP-nek van a legszélesebb aktivistahálózata, önkormányzati képviselői, polgármesteri közössége. Ez egy óriási érték, amit sokkal jobban ki kell tudnunk használni. Alkalmassá kell tegyük arra a pártot, hogy sok-sok olyan ember is csatlakozhasson, befolyásolhassa a politikánkat, akik eddig nem voltak párttagok.

Honnan jött az „Esély” elnevezés, és miért?

A szociáldemokrácia hagyományosan azoknak a társadalmi csoportoknak, azoknak az embertársainknak az érdekképviseletéről szól, akik kiszolgáltatottak, nemcsak a hatalomnak, hanem például a gazdaságnak, a tőkének és a munkaadóknak is. Magyarországon papíron 4,2 millió bérből és fizetésből élő van, 2,5 millió nyugdíjas, sok százezer kényszervállalkozó vagy egyéni vállalkozó, továbbá sok százezer közalkalmazott. Az érdekeik megjelenítése, az irányukba megnyilvánuló szolidaritás, a boldogulásuk esélye az, aminek politikánk középpontjában kell állnia. Kerestem azt a szót, amelyik a leginkább tükrözheti a mi gondolati értékrendünket. Lehet, hogy nem így fogják a végén hívni a pártot, azt majd a közösség eldönti. De egy konkrét javaslatot kellett tennem, amelyet megvitathatunk. Egy erős jelzés a részemről, hogy a szocialistaként megszokott pártunkat, egy fokkal frissebb, és a mai világban talán jobban érthető szociáldemokrata minősítésre cserélném.

Nevében is szocialista helyett szociáldemokrataként határozná meg a pártot. Ez milyen változást jelentene a politikájukban?

Ahogy említettem, a névváltozás csak egy következménye, szimbolikája annak, ha belül megváltozunk. Azokat az alapvetéseket, programpontokat, amelyeket az elmúlt években megfogalmaztunk, nem kell lecserélni. Mind egy jó kínálatot jelentenek a magyar társadalomnak. Azt viszont észre kell vegyük, hogy erre mégsem rezonáltak a választók.

A Fidesz a szűk gazdasági elit és a multik pártja, nemzeti tőkésosztályt hozott létre. Nekünk ezzel szemben kell tudnunk jövőképet és biztonságot adni az általunk képviselt embereknek.

Hogyan?

Hadd hozzak néhány példát! Az elmúlt hetekben országjáráson voltam, és rengeteg emberrel találkoztam. Felvetődött a kérdés, hogy lehet-e úgy általában az egészségügyről beszélni, vagy inkább sokkal konkrétabban kellene programot, javaslatot tennünk, illetve követeléseket megfogalmaznunk. Azt mondom és azt képviselem: legyen a mi közösségünk az, amelyik kiköveteli az aktuális hatalomtól és eléri, hogy legyen valóban komolyan vehető rákellenes stratégia Magyarországon. Ingyenes szűrőbuszokat fogunk indítani a saját közösségi forrásainkból a legkisebb falvakban, hogy ezzel segítsük azokat, akik nem jutnak el egy fővárosi magánintézménybe diagnosztikára és kezelésre. Ma az egyik legnagyobb kérdés az egészségügy helyzete, de kevés erről általában beszélni. Éppen ezért célként tűztem ki egy rákellenes stratégia megalkotását, és annak kipréselését a kormányból.

Tehát nem általában szeretnék politizálni, és nem általában a kormányzatot, a kormányzati intézkedéseket szidni, hanem sokkal inkább konkrét javaslatok megvalósítását kikövetelni.

Az április 3-i választás eredményét kudarcként könyvelhette el az ellenzék. Ez annak köszönhető, hogy az összefogás kampányából hiányoztak a konkrét javaslatok, és inkább a kormányt kritizálták?

Több száz oldalt lehet összeírni arról, hogy miért nyert ismét kétharmaddal a Fidesz, és mi miért buktunk. A feljegyzések között ez az egyik. De természetes, hogy a magyar társadalom békére, stabilitásra és biztonságra vágyik. El kell gondolkoznunk azon, hogy az emberek miért Orbán Viktorban és a rendszerében látták ezt inkább megvalósíthatónak. Azt állítom azonban, hogy hárommillió szavazó, a Fidesz bázisa bármikor lecsökkenhet egy kétmilliós táborra, és a mostani ellenzéki kétmillióból bármikor lehet három. Nagy a különbség, de társadalmi, politikai változások hirtelen is bekövetkezhetnek. Nekünk hosszú évek építkezésével arra kell készen állnunk, hogy békét, biztonságot és konkrét, a társadalom számára fontos programpontokat tudjunk megvalósítani.

Az új név mellett és „az elhervadt szegfű” helyett egy új virágot, vagyis egy új logót is bemutatott. Milyen visszajelzéseket kapott eddig az új névvel és arculattal kapcsolatban a párt közösségéből?

Miután meglepetésszerűen álltam elő egy javaslatsorral, az első sokkhatás után most jönnek, ömlenek rám cunamiként a vélemények. Kilencvenkilenc százalékban a céljaimat támogató, de a részletekben egymással is vitatkozó leveleket kapok. Hogy mi lesz a logó és mi lesz a név – ez a mi belügyünk. A lényeg az, hogy változzunk, és így esélyt adjunk az újjászületésre.

Mit szól ahhoz, hogy Kunhalmi Ágnes szerint jó a javaslata, de „ennél több kell”, ha pedig ő is elindul a társelnökségért, akkor „mélyebb és komplexebb” javaslatokat fog kidolgozni?

Abban az interjúban úgy tűnt, mintha Ági csak a névváltoztatásra reagálna, de ő is végighallgatta a hosszú előadásomat, amelynek csak egy végső következtetése volt a név megváltoztatása. Teljes, gyökeres, külső és belső változásról, újjászületésről beszélek. Örömmel várom az ő javaslatait, és másét is. Ezt együtt kell végigcsináljuk. Ami nagyon fontos, nem csak a párttagjainkkal, hanem annál jóval szélesebb közösségben.

Bár Tóth Bertalan bejelentette, nem indul el a társelnökségért, de azt is közölte, hogy maradna az MSZP frakcióvezetője. Kunhalmi Ágnesről még nem tudható, hogy elindul-e a tisztújításon. Ha úgy adódna, hogy ön társelnök lesz, együtt tudna dolgozni Tóth Bertalannal és Kunhalmi Ágnessel a párt vezetésében?

Berci elképesztő szorgalmas és erkölcsös ember. Értékelem a szombati választmányon elmondott beszámolóját, és azt is, hogy jelezte: frakcióvezetőként kíván tovább a csapat tagja maradni. Örömmel dolgoznék vele együtt, de minden más tisztséget, amelyet a párton belül munkaként egyes embereknek kell adni, majd magunk kiérleljük.

Kunhalmi Ágnessel együtt tudna dolgozni?

Hosszú évek óta, eddig is együtt dolgoztunk. De még egyszer mondom, egyelőre személyi kérdésekről még csak nem is kattogott az agyam. Engem az foglalt el az elmúlt hetekben, hogy az országot járva mit hallok. Utána pedig az, hogy mit kínálok javaslatként. Ebben személyi kérdésekről nem volt szó kifejezetten, kizárólag arról, hogy hogyan szülessünk újjá.

Milyen lenne az Ujhelyi István vezette megújult párt szövetségi politikája?

Az ellenzéki oldal minden egyes kis és nagy mozgalmának együtt kell dolgoznia. Legalább annyira – ha nem jobban – fontosnak tartom a Szikra Mozgalommal, a környezetvédő civil szervezetekkel, a jogvédő szervezetekkel való közös munkát, mint hogy csak pártokban gondolkodjak. Együtt kell mozogjunk, ugyanakkor az elmúlt napok, hetek nyilatkozatai alapján valószínűleg külön úton kell építkeznünk.

Tordai Bence, a Párbeszéd politikusa a napokban arról beszélt, hogy pártjával külön listával indulna a következő EP-választáson. Egy újjászületett pártot vezetve ön külön indulna az európai parlamenti, illetve később az önkormányzati választásokon?

Biztos, hogy nem lesz olyan típusú széles összefogás, mint a parlamenti választáson. Nekem furcsa lenne például a Jobbikkal indulni egy európai parlamenti választáson, miközben nem ugyanabban a frakcióban van a helyünk az Európai Parlamentben. Az tény, hogy egy újjászülető szociáldemokrata párt sokkal nagyobb eséllyel tudna partnerségi megállapodásokat kötni, mint az elavult MSZP. Tordai Bence nagyon jó barátom, érteni vélem, hogy most önálló építkezésbe kezdenek. Nem biztos, hogy a mi saját utunk végén nem találkozunk ismét.

Ki lehet mondani, hogy az összefogásnak és az országgyűlési választás eredményének az egyik tanulsága az, hogy mostantól az ellenzéki pártoknak elsősorban saját magukat, saját karakterüket kell megtalálniuk?

Biztos, hogy a saját karakterünket szeretném építeni. Nem akarok abban kompromisszumokat kötni, hogy milyen javaslatokkal, érdekvédelemmel, programpontokkal állunk a nyilvánosság elé. Sajnos az összefogásban feloldódtunk egymásban, amiről tudtuk előre, hogy így lesz, hiszen egy közös programot kellett írnia az együttműködő ellenzéknek. Azt gondolom, hogy négy év múlva, amikorra ki-ki a maga karakterét meg tudta mutatni, le kell tudnunk ülni, és eldönteni, milyen módon van a legnagyobb esély a rendszer megdöntésére.

Ha megválasztják társelnöknek, marad európai parlamenti képviselő?

Remélem, látszott az eddigi EP-képviselői munkásságomból, hogy az egyik legaktívabb politikus voltam a brüsszeli porondon és a hazai belpolitikában egyaránt. Ezt nem fogom feladni, sőt még erősebben és még hangosabban fogom képviselni a közösségünk érdekeit az újjászülető párt vezetőjeként. Aki ismer, tudja: nyomás alatt vagyok a legerősebb és leghatékonyabb.

(Borítókép: Ujhelyi István. Fotó: Pozsonyi Zita)