Index Vakbarát Hírportál

Tordai Bence: A Fidesz csodálatos dolgokat ígért, de nem erőltette meg magát

2022. május 13., péntek 19:59

A Párbeszéd országgyűlési képviselője, Tordai Bence Kibeszélő című műsorunkban megerősítette, hogy a párt társelnöki pozíciójáért elindul az őszi tisztújításon, az európai parlamenti választásokról pedig azt mondta: szerinte a pártja képes arra, hogy önállóan delegáljon képviselőket az Európai Parlamentbe.

Ezt a választást a Fidesz nyerte meg elsősorban, és kisebb részben az ellenzék veszítette el – mondta Tordai Bence országgyűlési képviselő a Kibeszélőben, hozzátéve: 

az ellenzéki oldalnak általában egy lejtmenettel kellett szembenéznie az elmúlt hónapokban, de azt hiszem, hogy vannak az ellenzéken belül perspektivikus pártok, olyan politikai közösségek, amikben látják azért a jövőt.

Tordai Bence szerint vannak olyan ellenzéki víziók, amelyek sokak számára könnyen befogadhatók, és lehet velük azonosulni, és olyan pártok is, ahol vannak potens politikusok és politikai tudás is. Úgy véli, a Párbeszéd bebizonyította, hogy van mondanivalója. 

Ha képesek vagyunk ehhez a feladathoz felnőni szervezetileg is, akkor a társadalmi támogatottság is meg fog erősödni, és a következő EP-választáson önállóan tudunk képviselőket delegálni az Európai Parlamentbe. A Párbeszéd képes és alkalmas arra, hogy önállóan megméreti magát az európai parlamenti választáson.

Kibeszélő Tordai Bence

A Párbeszéd tisztújításáról és a Karácsony Gergelyt ért kritikákról a Párbeszéd képviselője azt mondta:

Karácsony Gergely a legmagasabb közvetlenül választott közjogi tisztséget tölti be. Magyarországon a főpolgármestert direktben választják, ellentétben akár a miniszterelnökkel. Úgyhogy az ő legitimitása nem kérdés, az ő népszerűsége továbbra is kiemelkedő, és az ő integratív személyisége és innovativitása megint csak nem megkérdőjelezhető. Úgyhogy sajnos nem tudok egyetérteni G. Fodor Gáborral. Karácsony Gergely továbbra is igazodási pont az ellenzéken belül

– mondta, hozzátéve: él a jelenlegi társelnök ajánlásával, és elindul a Párbeszéd társelnöki pozíciójáért. 

A Kibeszélőből kiderül: 

A teljes videót a fenti lejátszóra kattintva nézhetik meg, a beszélgetés podcastverzióját pedig alább érhetik el:

(Borítókép: Tordai Bence. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok