Index Vakbarát Hírportál

Büntetőeljárásban vizsgálják, kapott-e megfelelő ellátást halála előtt M. Richárd

2022. május 13., péntek 11:30

Büntetőeljárást indított az ügyészség, miután M. Richárd jogi képviselője feljelentést tett az év elején, mert az akkor még börtönben tartózkodó ügyfele álláspontja szerint tavaly decemberi sztrókja után nem részesült megfelelő egészségügyi ellátásban.

A feljelentés alapján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt van folyamatban nyomozás a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségen. Az eljárásban gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor, és újabb feljelentés sem érkezett az ügyészségre a férfi halála után − közölte a 24.hu megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség. 

Mocsai Gergely, a férfi ügyvédje januárban a Fókusznak beszélt az ügyről. Állítása szerint M. Richárd tavaly december 24-én kapott sztrókot, és utána egy napig feküdt a cellájában ellátás nélkül.

Elmondása szerint egy ápolói vizsgálatról szóló jegyzőkönyv áll a rendelkezésére, amelyben a büntetés-végrehajtás egy alkalmazottja azt rögzítette, hogy 21:33-kor megvizsgálták a férfit, de nem hívtak hozzá mentőt, és orvosi ellátást sem kapott. Erre tudomása szerint csak egy nappal később, december 25-én este került sor.

Jován László ügyvéd is, aki egy vesztegetési ügyben képviselte M. Richárdot, a férfi halála után a lapnak elmondta, hogy ügyfele, aki nyolcvan kilót fogyott, a sorozatos mulasztások miatt halt meg. Nyilatkozata szerint az első sztrókja után még azt mondták az orvosok, hogy jó esélye van arra, hogy teljesen felépüljön. Az ügyvéd szerint ha szakszerű kezelést kapott volna, ez a haláleset nem következik be. A vesztegetési perben, amelyikben ő képviselte, készült egy szakértői vélemény, amely alapján egyértelműen felépült volna, ha időben és szakszerűen kezelik.

Élettársa szerint a férfit teljesen elhanyagolták a börtönben

Mint azt megírtuk, a Dózsa György úti gázolóként elhíresült férfi május 6-án halt meg, miután a börtönben másodszor is sztrókot kapott. A férfit második agyvérzése után a berettyóújfalui börtönkórházba, majd a debreceni klinikára szállították, ahol megműtötték és mesterséges kómában tartották.

M. Richárd ügyvédjének korábban teljes elszigeteltségben és magányban zajló börtönkörülményeiről számolt be. Élettársa szerint a férfit első sztrókja után teljesen elhanyagolták: nem segítették a tolókocsiba került, sokszor zavart M. Richárdot, aki többször elesett a cellában, és az ágyból sem tudott felkelni.

A korábban a kecskeméti maffiaperben elítélt M. Richárd 2017. május 15-én jogosítvány nélkül, a megengedett sebességhatárt átlépve hajtott egy budapesti, Dózsa György úti buszmegállóba. A balesetben ketten meghaltak, ketten pedig súlyosan megsérültek. A gázolót ezt követően három év hat hónap, fogházfokozatban letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

(Borítókép:   M. Richárd tárgyalása a Dózsa György úti, két ember halálával végződő halálos közlekedési baleset ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019. szeptember 19-én. Fotó:  Bődey János / Index)

Rovatok